HÍRFOLYAM
TRANSZSZILVÁN KONCERT TRANSZSZILVÁN KONCERT
Sunday - Apr 7, 2019 5:57 am
Mondjuk úgy, hogy transzszilván hangverseny. Van benne, ami együtt szól. És jól. Aztán vannak a disszonanciák. Úgy adódott – ám tegyük hozzá, ezt részben magam is provokáltam –, hogy mostanában sokat foglalkoztam ezzel a szellemi irányzattal, amelyet jórészt Kós Károly dolgozott ki két társával együtt a Trianont követő apátia legyűrésére, és művelt aztán majd’ negyed évszázadon át az Erdélyi Helikon köré csoportosult írótársaival.   Tovább...
TRIANON ÁRNYÉKÁBAN TRIANON ÁRNYÉKÁBAN
Saturday - Apr 6, 2019 10:43 am
Jó volna már kilépni ebből az árnyékből a mindannyiunkra sütő nap melegére. Száz éve igyekszünk, és meddő az igyekezetünk. Március 23-án a Charta XXI. Egyesület „Együtt az úton románok és magyarok” konferenciáján azért egy kicsit áttörni látszott a nap a felhőkön...   Tovább...
TARLÓTÜZEK ÉVADÁN TARLÓTÜZEK ÉVADÁN
Thursday - Apr 4, 2019 5:54 am
"A domb felé igyekezném, láthattam, hogy mi maradt a tűz pusztítását követően. Önök is megnézhetik, hogy mi lett. Hogy mi maradt. Túl a felelőtlen gyújtogatáson, túl a tűzön, a hamun, a pernyén, a kiábrándító maradványokon, az elpusztult életeken át betekinthetünk abba a világba, amelyet mi beteges érzéketlenségünkkel elpusztítottunk...   Tovább...
KÖZÖS LESZ-E AZ ÚT? (1.) KÖZÖS LESZ-E AZ ÚT? (1.)
Wednesday - Apr 3, 2019 5:46 am
Budapesten a Charta XXI. békéltető és felvilágosító gondolatok jegyében szervezett konferenciát az Együtt az úton magyarok és románok vezérgondolat mentén. A 2019. március 23-án megtartott tanácskozás első részében a témához kapcsolódó előadások hangzottak el, majd kerekasztal-beszélgetés következett...   Tovább...
SZEMÉT ÉS LELKIISMERET SZEMÉT ÉS LELKIISMERET
Monday - Apr 1, 2019 11:56 am
A víz szalad, s a mocsok marad. Alant. És itt is. Ahogyan bennünk is a bűn, mert hiába a húsvéti ígéret, úgy káromkodunk mostanság is, hogy szakad össze hely. És alszik bennünk a jobbik én, tovatűnik a lelkiismeret. Emlékszem, egyik pap barátom tavaly is a szemét miatt szidta a népet. Nem volt foganatja. Idén is ostorozza az ifjakat, s a vénebbeket is módjával. De hirdet egy pataktisztító közmunkát is. Biztos, ami biztos alapon...   Tovább...
AZ AJTÓ NÉGY SARKA – A sarkalatos erényekről AZ AJTÓ NÉGY SARKA – A sarkalatos erényekről
Sunday - Mar 31, 2019 3:45 pm
Az ókori bölcseletben az ismeret körébe tartozott, amit meg lehet tanulni. Plátón még három rétegben képzelte el: az értelemhez tartozik a belátás és a bölcsesség, a szellemi erőhöz a férfias bátorság, az ösztönös részhez pedig a mértéktartás. Arisztotelész szerint ezek a készségek gyakorlással megszerezhetők: erkölcsi tetteink belőlük fakadnak...   Tovább...
ZARÁNDOKOK, MEDVÉK ÉS KUTYÁK ZARÁNDOKOK, MEDVÉK ÉS KUTYÁK
Saturday - Mar 30, 2019 5:04 am
Az idei első zarándok – aki egyébként bejárta az El Caminót is – a Csíksomlyó-Csíkszereda-Szentegyháza-Zetelaka-Oroszhegy-Farkaslaka-Parajd útvonalon kívánt végigmenni, majd a Bucsinon, a Gyergyói-medencén, Felcsíkon át vissza Somlyóra. Ám a második napon, Zetelaka határában feladta... Az volt a terve, hogy a célállomástól majd, a Bucsinon át haladva a Gyergyói-medencén és Felcsíkon át érkezik vissza Csíksomlyóra.   Tovább...
JELKÉPEK HARCA ERDÉLYBEN JELKÉPEK HARCA ERDÉLYBEN
Friday - Mar 29, 2019 12:02 pm
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az MTI kérdésére elfogadhatatlannak, igazságtalannak, méltánytalannak tartotta a történteket. “Nacionalista uszításról, gyűlöletkeltésről van szó, és nem szabad engedni, hogy ez folytatódjon” – jelentette ki a politikus. Hozzátette: csakis a közösségre tartozik, hogy milyen szimbólumokat használ, és ha a közösség használja a szimbólumait, az nem vesz el senkitől semmit, nem sérti senkinek a méltóságát.   Tovább...
A ROMÁN PARLAMENT ALSÓHÁZA ELUTASÍTJA A GYULAFEHÉRVÁRI NYILATKOZATOT A ROMÁN PARLAMENT ALSÓHÁZA ELUTASÍTJA A GYULAFEHÉRVÁRI NYILATKOZATOT
Friday - Mar 29, 2019 3:01 am
A román politikai pártok ma a sokszor hallott és unalomig ismételt nyilatkozataikon túl szavazataikkal is bebizonyították, hogy az a 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat, amely a modern Románia alapját képezi, számukra jelentéktelen. Ma ott tartunk, hogy Románia egy olyan állam, amely megtagadja saját megalakulását, a román politikai elit megtagadja saját adott szavát.   Tovább...
A JÖVŐ PARASZTJA ÉRTELMISÉGI LESZ A JÖVŐ PARASZTJA ÉRTELMISÉGI LESZ
Thursday - Mar 28, 2019 3:44 pm
Február végén a Civitas Alapítvány székelyudvarhelyi irodájának munkatársai hívtak meg egy tanulmányi kirándulásra Gyergyóújfaluba, Bányász József portájára. Nem konferencia volt, hanem egyszerű látogatás, amelyen különböző szakterületekről érkező emberek szerettek volna belelátni egy gazda hétköznapjába. Volt köztünk közösségfejlesztő mérnök, közgazdász, gyümölcstermesztő, szakács, gazdálkodó falugazdász, üzletvezető.   Tovább...
KÖZÖS ÚT - EGYÜTT LEHETSÉGES KÖZÖS ÚT - EGYÜTT LEHETSÉGES
Monday - Mar 25, 2019 11:12 am
A nagy román álom területi és etnikai megvalósulása után száz évvel sem vált a belebelezett területek és az emberek igazán jó gazdájává az állam. Félig agyonnyomta a hadi és a politikai siker az országot, és a lélegzetvételei még ma sem normálisak. Magyarország sem heverte ki igazán Trianont. A veszteséget.   Tovább...
EGYÜTT AZ ÚTON MAGYAROK ÉS ROMÁNOK - Konferencia az együttélésről - BUDAPEST EGYÜTT AZ ÚTON MAGYAROK ÉS ROMÁNOK - Konferencia az együttélésről - BUDAPEST
Friday - Mar 22, 2019 5:03 am
A sok évszázados román-magyar együttélés nem ért véget Trianonnal, csak jellegében változott meg. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a Kárpát-medencében továbbra is együtt leszünk, s mindkét nép érdeke, sőt az Európai Unióban való tagságunk tapasztalata alapján sikereink feltétele is, hogy egymásra támaszkodva s ne egymás ellenében próbáljunk érvényesülni.   Tovább...
KALÁKA KALÁKA
Wednesday - Mar 20, 2019 3:16 pm
Mondja az ismerősöm, hogy azt a feladatot kapta az unokája osztálya, hogy rövid fogalmazásban írják le, mit jelent számukra a kaláka. Ha már ennyire nyitott volt, akkor én is rákérdeztem, hogy a Kaláka együttesre gondolt a tanci, esetleg az önkéntes alapon szerveződő közösségi munkára, amelyet oly nagy előszeretettel gyakoroltak anno, s amelyet ma is szorgalmaznak időnként.   Tovább...
A MI KIS CSALÁDUNK A MI KIS CSALÁDUNK
Tuesday - Mar 19, 2019 1:04 pm
Hogy a gyermekkorunkban még fellelhető némi idill és összetartás előtt volt-e szétszerveződés? Ezen nem gondolkodtam el soha, pedig számos testvérük volt a nagyszülőknek. Clevelandet, Pestet, Bukarestet, Nagyszebent emlegették, hogy ott is lennének rokonok. Csak kevesekkel találkoztunk.
  Tovább...
BUDAPEST - Kossuth-díjjal tüntették ki Ferenczes Istvánt BUDAPEST - Kossuth-díjjal tüntették ki Ferenczes Istvánt
Sunday - Mar 17, 2019 4:21 am
Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat adományozott Ferenczes István József Attila- és Babérkoszorú díjas, Csíkszeredában élő erdélyi magyar költőnek. Művészetéért 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 2005-ben megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot...   Tovább...
HEKKER A SZŐNYEG ALATT HEKKER A SZŐNYEG ALATT
Sunday - Mar 3, 2019 7:25 am
Nincs az a szőnyeg, ami alá annyi mindent be lehetne söpörni: a britek kiengedését s a migránsok beengedését, – mondta Orbán Viktor a minap. Jól mondta. A velencei karnevál egyik idei díszvendége Magyarország, ahol a gyerekeknek egy számítógépes játékban egy őrült hekkert kell megfékezniük, aki a világot meg akarja bénítani...   Tovább...
A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - DR. VITÉZ BALÁZS DÁNIEL A SZÜLŐFÖLD VONZÁSÁBAN - DR. VITÉZ BALÁZS DÁNIEL
Saturday - Mar 2, 2019 7:52 am
A községi monográfia, a Korondi Sokadalom is csak szerényen egy mondatban említi a falu jeles szülöttjét. Igaz, a mai napig keveset tudunk róla, bár sok székelyföldi elesettnek volt pártfogója a trianoni döntést követő nehéz időkben. Korondon született 1897-ben, édesapja Balázs György, édesanyja Lőrincz Anna. Székelyudvarhelyen a katolikus főgimnáziumban érettségizett.   Tovább...
BÁTOR KÖNYV AZ EGYÜTTÉLÉSRŐL BÁTOR KÖNYV AZ EGYÜTTÉLÉSRŐL
Thursday - Feb 28, 2019 4:16 pm
Bátor és időszerű témát jár körül Simó Mártonnak az egységes román állam létrejöttének centenáriumán megjelent könyve.* Benne mintegy kéttucatnyi interjút, dokumentumot, vallomást közöl az erdélyi, székelyföldi román–magyar együttélésről.A transzilván tolerancia, jószomszédság jegyében, közös szellemi javaink védelmében írt, szerkesztett könyv ez, fájdalmakat gyógyító, jövőt pásztázó, hasznos kiadvány, amelyet többé már nem lehet megkerülni a román–magyar viszonyok tárgyalásakor.   Tovább...
A SZERETETRŐL KÉT FELVONÁSBAN A SZERETETRŐL KÉT FELVONÁSBAN
Wednesday - Feb 20, 2019 5:29 am
Farsang farkán, a Házasság Hetének végén történeteket olvasok. Épp Bruno Ferrero van soron. Beleolvasztva mindennapjaimba továbbpörgetem esszenciájukat, és meglepő következtetések, tanulságok szűrődnek le belőlük. Adva van egy család, két házastárs, vagy egy hivatásszerűen „összezárt” közösség, esetleg „csak” egy sima párkapcsolat, ahol évek telnek el együtt, egymásra utalva a közös fedél alatt.   Tovább...
FÉNY AZ ALAGÚTBAN (HA MÉG NEM IS A VÉGÉN) FÉNY AZ ALAGÚTBAN (HA MÉG NEM IS A VÉGÉN)
Friday - Feb 15, 2019 8:17 am
Simó Márton Mi, székelyek és román barátaink. Interjúk, dokumentumok és vallomások az együttélésről (Budapest–Székelyudvarhely, Erdélyi Műhely Könyvek, 2018) című kötetét mutatják be Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban február 21-én 17 órától. Az interjúkötetében Erdély szellemisége és az igazi együttélés iránt elkötelezett román értelmiségieket kérdezi transzszilvanizmusról, barátságról. A szerzővel Molnár Vilmos író, a Székelyföld folyóirat szerkesztője beszélget a kötet csíkszeredai bemutatóján.   Tovább...
NYITOTT SZEMMEL - Elfeledett népek nyomában - Vendég: BERECZ EDGÁR NYITOTT SZEMMEL - Elfeledett népek nyomában - Vendég: BERECZ EDGÁR
Tuesday - Feb 12, 2019 8:34 am
Gasztronómiai szakíró, sok nyelven beszélő tolmács, ezerarcú fotómodell, néprajzi adatgyűjtő... – felsorolni sem könnyű, mi minden kívánkozik a Székelyudvarhelyen élő Berecz Edgár adatlapjára. Világot járni számára nem turizmus, nem kikapcsolódás, nem kellemesen eltöltött idő, hanem sokkal több annál: majdhogynem hivatás, azaz életművészet.   Tovább...
HATTYÚDAL ÉRTELMISÉGI BARÁTAIMNAK HATTYÚDAL ÉRTELMISÉGI BARÁTAIMNAK
Tuesday - Feb 12, 2019 5:14 am
Évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget: mi a lét értelme? Csak a vegetatív célok? Eszünk, iszunk, szaporodunk, pusztán csak azért dolgozunk, hogy ezeket finanszírozzuk? Vagy talán, mégiscsak vannak, léteznek magasabb rendű célok is? Hiszen pont az elme, a tudat, a szellem, az értelmesség, a belénk teremtett istengyermekség, a halhatatlan lélek, a spiritualitás ereje emelt fel az állati szintről, így születtek alkotásaink, a technika, a civilizáció is ennek köszönhető.   Tovább...
LEGYÁRTOM AZ ÉLETEMET LEGYÁRTOM AZ ÉLETEMET
Monday - Feb 4, 2019 5:29 pm
Mert ha az ember teremtmény, akkor nem szabad. Márpedig az az igazi szabadság, mondják, ha mindent én hozok létre: alkotásaimat, a természetet, az istent is, akár több istent is, ha szükségeltetik. Úgy képzelik el a teremtést is, mint valami gyártást. Sőt azt mondják, a világ gyártja önmagát, ezért nincs is szükség Istenre.   Tovább...
MI, KERESZTÉNYEK ÉS BÁLVÁNYAINK MI, KERESZTÉNYEK ÉS BÁLVÁNYAINK
Monday - Jan 28, 2019 5:24 am
Alapige: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj…” (MTörv/5Móz 16,18-20) A hatodik nap mottója: „Erre elámul minden ember, mert fel nem foghatja, és minden aranyműves szégyent vall, a bálvány miatt, amelyet csinált. Mert öntött képei csak hiábavalóságok, még lélegezni sem tudnak. Hamis és nevetséges dolgok; ha majd eljön bűnhődésük ideje, egy szálig elvesznek. Ő a mindenség alkotója, és Izrael törzse az öröksége. A Seregek Ura a neve.” (Jer 10, 14-17)   Tovább...
HAGYOMÁNY ÉS FORMABONTÁS HAGYOMÁNY ÉS FORMABONTÁS
Sunday - Jan 20, 2019 3:14 am
Alpár Ignác (1855-1928) műépítész-egyetemi tanárról lesz szó az alábbi írásban, aki 1855. január 17-én született Pesten, Schöckl Ignác néven a Józsefvárosban, és 1928. április 27-én hunyt el Zürichben. Apja asztalosmester volt, méghozzá a javából: a legismertebb épületek legbonyolultabb munkáit bízták rá – egyebek közt a pesti Vigadó nagy fesztávolságú ablakainak elkészítését.   Tovább...
JÖJJÖN SZENTATYA, VÁRJUK! JÖJJÖN SZENTATYA, VÁRJUK!
Wednesday - Jan 16, 2019 3:16 am
Még meg sem száradt a festék a vatikáni Államtitkárság levelén, máris elkezdődtek a károgások szerte Erdélyországban. Az összetartó magyar szokása szerint, a vallásszabadság jegyében, a vérmes nemzetféltés és román-utálat ködébe burkolózva, attól elvakítva néhány embernek semmi sem jó. Az sem, ha a római pápa Erdélybe látogat, az sem, ha épp a csíksomlyói kegyhelyet keresi fel.   Tovább...
ELMARADT AZ ERKÖLCSI MEGTISZTULÁS ELMARADT AZ ERKÖLCSI MEGTISZTULÁS
Wednesday - Jan 2, 2019 2:15 am
A ránk háruló felelősségről, börtönévekről, cenzúráról, szekusdossziékról, magyar–román megbékélésről beszélgettünk a kilencvenéves irodalomtörténésszel, egykori politikai elítélttel beszélgetett Papp Attila Zsolt, a Főtér.ro munkatársa. Dávid Gyula kortalan. Nemrég töltötte be 90. életévét, de nála jóval fiatalabbakat megszégyenítő frissességgel és lendülettel végzi a dolgát...   Tovább...
HOL VAN NEUMANN JÁNOS SÍRJA? HOL VAN NEUMANN JÁNOS SÍRJA?
Saturday - Dec 29, 2018 5:10 am
Azt tudtam, hogy Neumann a washingtoni Walter Reed Kórházban, az Egyesült Államok elnökének fenntartott különszobában halt meg, de arról nem szólnak a krónikák, hogy hol találhatnánk meg Neumann sírját. Sem a rokonok, sem a barátai, sem princetoni Institute of Advanced Study, sem a magyar nagykövetség nem tudott felvilágosítást adni erről.   Tovább...
KI LEHET PRÓBÁLNI AZ ÉLETET KI LEHET PRÓBÁLNI AZ ÉLETET
Sunday - Dec 23, 2018 4:56 am
Ragályos divat lett manapság, nem csak fiatalok körében, a „kipróbálom magam” lózung: egy munkahelyen, egy szerepben, egy izgalmasnak ígérkező munkakörben, szolgálatban, hivatásban, életállapotban. Aztán, ha nem sikerül, odébb állok. Mintha egy ruha- vagy cipőüzletben lenne. Ha szorít, ha szűk, minek hordani, inkább eldobom. Holott jóformán még próbára sem tette magát, sem az élet őt. Minek lekötni magam?   Tovább...
NEM EGYSZERŰEN FÉNYKÉPÉSZ NEM EGYSZERŰEN FÉNYKÉPÉSZ
Saturday - Dec 15, 2018 5:12 am
Mert megérdemli – válaszolta Simó Márton, amikor arról kérdeztem, miért is lett idén Balázs Ferenc az Élő Székelyföld díjra kiválasztottak egyike, így rám hárult az indoklás részletesebb taglalása. Én is elintézhetném röviden, mondván, hogy Önök mind nálamnál jobban ismerik, hiszen Feri bácsit mindannyian ismerjük, én magam is már pionírkorom óta…   Tovább...
Oldalak 1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34 


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!