SZABAD-E EMLÉKEZNI? MI HELYÉNVALÓ?
Szerző: Admin
SZABAD-E EMLÉKEZNI? MI HELYÉNVALÓ?
A hazai román sajtó mindent elkövet, hogy mérgezze a lelekeket. Se hossza, se eleje, se vége azoknak a publikációknak - tudósításoknak, beszámolóknak, riportoknak és elemzéseknek -, amelyek a székelyek és az erdélyi magyarok Románia iránti lojalitásáról, pontosabban annak hiányáról írnak. Legutóbb épp a trianoni döntés 98. évfordulója kapcsán közöltek sirámokat. Még az emlékezés jogát is elvitatják tőlünk.

Ezt írja a marosvásárhelyi Cuvantul Liber a Ziarhargita.ro internetes portálra hivatkozva:"A székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában – tehát egy állami, közpénzből fenntartott intézményben – bemutatták a tanulóknak, hogy mekkora volt Nagy-Magyarország. A pedagógusok nagy beleéléssel közölték a gyermekekkel, hogy az vidék, ahol élnek tulajdonképpen Magyarország része lenne, s hogy Románia a jövőben akár kisebbé is válhatna."

Milyen érdekes, hogy vannak pillanatok, amikor, a mélyrománok figyelnek ránk és "korrekt" módon tudósítnak!

"Nem helyénvaló" - folytatódik a cikk, amelynek ismeretlen szerzője már-már javaslatot is tesz arra vonatkozóan, hogy mi lenne a helyes a többség részéről - "egy állami iskolában azt ismételgetni, hogy meg kell változtatni annak az országnak a határait, amelyben élünk. Ha egyáltalán lennének még normális intézmények Hargita megyében, akkor ennek az iskolának az igazgatóját és minden tanárt, aki ebben részt vett, el kellene távolítani a tanügyből. Ha pedagógusként így neveled a tanítványaidat, az azt jelenti, hogy ellenséges szellemiséget gerjesztesz, a románok ellen neveled őket, „akik ellopták a földjüket”.

Ilyen ez az esztendő. És még azt is mondják Bukarestben, hogy a centenáriumi programokat meg kívánják hosszabbítani 2020-ig, hiszen a területi kiteljesedés akkor emelkedett nemzetközi fórumokon is jogerőre. Ki kell bírni? Egy fenét. Meg kell mondani, legalább oda kell hatni, hogy tudják, nem esik túlságosan jól ennek az államnak a kebelében a lét, s vannak még bizonyos "apróságok", amelyeket rendezni kellene ahhoz, hogy valamelyest jobban érezzük magunkat.

Simó Márton


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita