A TAVASZ ZSENGÉJE
Szerző: Admin
A TAVASZ ZSENGÉJE
Mondják a nagyszombati tudósításban, hogy az európaiak alig több mint fele hisz Istenben, a hívők fele pedig katolikus. Az olaszoknál  majdnem 70 százalék a katolikus hívők aránya, a csehek több mint 60 százaléka  ateistának, a lengyelek 95 százaléka katolikusnak mondja magát. Templomba járásban még rosszabb az arány: a hívők csupán 30 százaléka jár templomba, s azok is csak a sátoros ünnepeken. Nálunk sem jobb a helyzet.

Ilyenkor, Húsvét táján felelevenednek a hagyományok, jelzik, hogy van még élet a közösségben, van apropó, amiért lehet pályázni; s a hírekben majd bemondják, hogy tojásfestést, Szent Sír őrzést, vagy  más néprendezvényt tartottunk. Mert hát valamit csinálni kell, azért a pénzért. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Naná. Júdás is többet kapott, mint annak idején József testvérei... Hallottam már olyat, hogy húsvét reggelén elaludt a sekrestyés,  és vészesen nagy kalamajka, méltatlankodó  lázadás volt kibontakozóban a zárt templomajtó előtt: milyen dolog ez? Mi itt halálra fáztunk, s mások alusznak... Bezzeg a katonák fejvesztve menekültek a nagy fényességtől, ijedtükben, de így az asszonyok legalább be tudtak menni, hogy lássák az üres sírt. Ott pedig minden gondosan elrendezve: a kő elhengerítve, a lepel és a kendő gondosan összehajtva. Lám, már tapintatos Megváltónk is gondolt a jövőre...

Ha meg „lebontanánk” a személyesen megélt hit szintjére, szánalmasan szomorúbb lenne a kép: vagy rövidtávú hasznot, sikertörténetet, földi gondtalanságot, mennyországot, vagy csak pillanatnyi jólétet remélnénk Istentől. Mondván, mi hiszünk, de az tabu. Abba ne szóljon bele senki, még az egyház sem. Az az egyház, ami nem én-mi vagyunk, hanem ők, ott velem szemben: a klérus és a megcsontosodott, megöregedett, kihalófélben levő hagyományok.

Ó nem, én modern vagyok, túl az Y-nemzedéken. Én fejlődni akarok egészen addig, amíg majd a robotok engem is leselejteznek. Mert akkorra már sem rám, sem nemzetekre, sem munkaerőre, sem férfire és nőre nem lesz szükség... Isten ott van  életünk prioritásai között, de csak mint rejtett tartalék, mint varázseszköz, mint csokoládényuszika, vagy tündibündi kisjézus. Ha a part szakad. Ha már nem tudok telefonhívással, lefizetéssel, virtuálisan és lobbizással elintézni valamit. Ha már a rákra nincs műtét, ha már félholtan ott fekszem az intenzíven. Még a reinkarnáció is jól jönne. A jogaink kivívása is csak arra lenne jó, hogy még inkább saját kezünkbe vegyük sorsunkat. Csak kisajátítanánk Istent, hogy mi ellenőrizzük a fejleményeket, mi legyünk urai a helyzetnek.

De vajon Jézus Krisztus ezért halt meg a keresztfán? Ezért lett minnyájunk megváltója? Ezt akarta megmutatni áldozatos halálával és feltámadásával? Ahelyett, hogy belemerülnénk megváltásának misztériumába, lehúznánk őt a földre, a közgondolkodás szintjére.

A Szent Sír őrzői Csíksomlyón - Fotó: a Hargita Népe archívumából (2016)

Jézus Krisztus kinyilatkoztatása nem erről szól. Nem földi paradicsomról, evilági messiáskultuszról, nem katonai dicsőségről. Nem arról, hogy másokat lenézzünk, mert mi vagyunk a kedvezményezettek, a választottak. Mert Jézus Krisztus Istenségét, Istenfiúságát elfogadni, vállalni: oda a hit merészsége, kockázata, teljes odaadás kell. Egy más szintű gondolkodás, ami fájdalmas lemondásokkal, életünk átalakításával, önző égónk fel-, ill. átadásával járna. Nem dédelgetve, pszichologizáló dicsőségbe, szemfényvesztésbe öltöztetve, s mindezt fejlődésnek álcázva leépíteni, kiiktatni életünkből a személyes és közösségi Isten-kapcsolatot. S csak ekkor kezdenénk építeni a Földön Isten országát, amellyel megbízta az apostolokat s minket is. Ez az építkezés nem magunktól, hanem kegyelmének segítségével, az átistenített emberi természetttel, odahajló akarattal és alázattal lenne lehetséges. És nem rövidtávú, hangzatos projektekkel, pitiáner érdekek mentén, tetszetős, de súlytalan célokra fecsérelve, hanem az örök élet távlataiban, a szabad akarat jóra való használatának felelősségében, az elkárhozás  lehetőségét is szem előtt tartja. Nem júdási számítgatásokkal, hanem péteri bűnbánattal, alázattal és kíváncsisággal, jánosi szeretettel, magdolnás érzelmekkel, tamási rámenősséggel.

Akkor már nem keresnénk az élőt a holtak között, akkor hinnénk az üres sír és a jelenések, a találkozások jelzéseinek. Akkor megértenénk, hogy a búzaszem halála nem megsemmisülés, hanem az új élet garanciája. Akkor megértenénk a szeretet természetét: szenvedek érted, hogy megmentselek. Úgy szeretlek, hogy elmegyek érted a határig, az önfeláldozó halálig is... Mert a szeretetből vállalt szenvedésből, halálból – élet fakad. S akkor, az utolsó napon is az életre támadok fel: testestől, lelkestől, megdicsőülve. Mert Krisztus, a halottak, az új tavasz zsengéje előttem ment, járt: hogy elkészítse nekem az utat. Engem is oda vár, ha majd a jó harcot megharcoltam. Álleluja!

Sebestyén Péter

Címképünk a Mult-kor.hu honlapjáról való. A jeruzsálemi Szent Sír tavalyi felújításáról szóló beszámolót ITT találja!


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita