Lesz-e Nemzeti Hargita Emlékhely?
Szerző: Admin
Lesz-e Nemzeti Hargita Emlékhely?
Levelet kaptunk Budakesziről, amelyben egy lelkes Székelyföld-kedvelő írja meg észrevételeit a Madarasi-Hargitán található emlékhellyel kapcsolatban, amely ott 1990 után jött létre.

Harminc évvel ezelőtt épp a csíkmadarasiak vitték fel a csúcsra plébánosuk vezetésével az első keresztet, amely a totalitárius rendszer éveiben komoly kockázattal járt, hiszen üldözték a spontán közösségi megnyilvánulásokat és a "törvénytelen" emlékállítást.

Azóta minden év szeptemberének harmadik vasárnapján, a Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepéhez illeszkedve - amely a naptár szerint szeptember 14-én van -, immár zarándokok százai érkeznek ide szabadtéri szentmisére. Nemcsak Madarasról és a közeli településekről jönnek, hanem Magyarországról és távolabbi országokból egyaránt. 

Az emberek teszik szakrálissá a helyet, amennyiben ragaszkodnak hozzá, s amennyiben az együttléteket lelki megújulásra és imádságos együttlétre használják. Máskor is érkeznek a hegyre szervezett csoportok. A látogatók jelenléte folyamatosnak mondható.

Felvetődött mostanában - hiszen védettnek minősülő területről van szó -, hogy sokkal célszerűbb lenne, ha a Madarasi-Hargita-csúcson (vagy annak közelében) az ott létrejött kopjafa-erdőt elköltöztetnék, esetleg létrejönne egy olyan szabályozás, amely meghagyná a ma álló emlékjeleket, de nem tenné lehetővé újak felállítását. Több alkalommal is tanácskoztak már erről az érintettek, a szomszédos önkormányzatok, a vállalkozók és a civilek képviselői, ám megoldás nem született.

Nyilvánvaló, hogy olyan konszenzusos rendezésre van itt szükség, amely hoszzú távon megfelelő lesz majd, s kielégít mindenféle elvárást, hiszen ott vannak egyszer a környezetvédelmi szempontok, aztán ott a szakrális jelleg, a szimbolika, illetve az esztétikai és a gazdasági érdek, hiszen a turizmus területén működő cégeknek minden egyes zarándok és turista potenciális bevételi forrást jelenthet. Úgy kell összehangolni az összetevőket, hogy az az embereknek is jó legyen, meg a környezetnek is, amelyet át kell majd adnunk az utánunk következő nemzedékeknek.

A sajtó ebben a témában is csak kibic, de hűséggel és tárgyilagossággal sokat segíthet a közösségünknek. Mi is tesszük a dolgunkat, felvállaljuk az információk közlését.

Itt olvashatják Asztalos Ágnes, a Hargita Népében megjelent Hova hoztál, indiántemetőbe? című riportját.

Csíkmadaras község honlapján www.csikmadaras.ro követhető a közvita. Véleményeket, javaslatokat a megadott elérhetőségekre lehet küldeni.

Virágh Szabolcs levelét minimális változtatásokkal, Csíkmadaras község honlapjáról vett fotókkal tesszük közzé. 
 
 
Nagyra becsült  Székely Barátaim!
 
Bocsássák meg nekem, hogy, mint kismagyarországi lakos Budakesziről, veszem a bátorságot és hozzászólok a „Hargita kopjafáiról” szóló vitához. Teszem ezt azzal a bátorsággal, hogy tudom, a Székely Atyafiak nem szeretik, ha a „tápos Pestiek” beleszólnak a Nagyok dógába. Ereimben tudomásom szerint nem folyik székely vér, de én is a tágabb Kárpát Hazában élek.
 
Amikor 1972-ben, 19 éves diákként, egy barátommal vettük a hátizsákjainkat és egy hónapon keresztül, vonattal, stoppal, gyalog Nagyszalontától Kászonig végigjártuk Erdélyt és a Székelyföldet, örökre megszerettük az itteni tájakat. Akkor mondta volt nekünk - könnyeivel küszködve - az Egyeskő oldalában élő, 90. életévén túl járó szikár pásztorember, Pista bácsi: „Édes Fiaim! Én még Ferenc Jóska katonájaként harcoltam ezért a Hazáért, de úgy érzem, hogy a Haza megfeledkezett rólunk, ezért most örülök, hogy itt vagytok. A Jóisten tartson meg benneteket!” Azóta tudom, ez volt életem egyik legmeghatározóbb mondata! Szívem és a lelkem fele azóta is a Székelyföldé!
 
Budakeszin, 2006-ban Trianonra emlékeztető Országzászlót, majd 2009-ben, az országban (talán) elsőként Wass Albert szobrot állítottunk, melynek avatását a Szentegyházi Huszár barátaink tették még emlékezetesebbé.
 
Nekünk, a teljes Kárpát Hazánkat szerető kismagyarországiaknak, a Hargita szent zarándokhely, egy szakrális szimbólum. Ha tehetjük, évente tiszteletünket tesszük ott fenn...
 
A vitához kanyarodva, most, mint építő-mérnök és tájépítész szólnék néhány szót.
 
Mi innen az „anyaországból” odaérkezve, Nemzeti Emlékhelyként tekintünk  a Hargita tetőn elhelyezett jelekre. Minden egyes elhelyezett kopjafa, kereszt szimbóluma a folyamatos nemzeti tusánknak. Szép, vagy nem szép, egy-egy hazáját szerető ember elkötelezett bizonyságtétele. Számunkra a kopjafa, vagy egy ottani kereszt, már régen többet jelent, mint egy szimpla temetői jelkép: Erdély és Székelyföld szimbóluma, az ottani megmaradni-akarásnak és az együvé-tartozásunknak a jelképe. Kérem, fogadják ezt el tőlünk, akik ugyan egy kicsit „távolabbról”, de nagyrabecsüléssel tekintünk arra a  hatalmas, bátor  kiállásra, melyet számunkra ez az emlékhely jelent.
 
 
Mindezekre a jelekre, csupán természetvédelmi vagy építészeti elemként tekinteni méltatlan.
 
Kérem, fontolják meg a vitázó felek, hogy (miközben mi innen nagyrabecsüléssel tekintünk e spontán kialakult nemzeti képződményre, és Magyarország miniszterelnöke identitásunk megmaradásáért történelmi harcot folytat a világ hatalmasaival szemben) vajon szabad-e ilyen szintű vitát folytatni a „kopjafák mibenlétéről és létjogosultságáról”!? Az e fölött zajló parttalan vita oly módon szomorít el bennünket, mint az a bizonyos elátkozott decemberi nap emléke...
 
A lelki és fizikai valóság vagy más szóval a szakrális és földi elemek közötti egyensúly fenntartása mindenkori kötelességünk, amelyből eredően a megoldás is egyenesen adódik.
 
Kérem, hogy kegyelettel és tisztelettel őrizzék meg ezt a mérhetetlen számú jelképes hazafias megnyilvánulást, elköteleződést. Én egy szabályokban lefektetett Emlékhely létrehozásának gondolatát támogatnám. Helyi szakemberek tervei alapján, egy növényzettel körbevett szabályos terület kijelölése, megépítése lehet(ne) a méltó megoldás. A most ott lévő szöveghordozó táblákat, szalagokat, jeleket - még,ha egyik-másik„giccses” is - egy emlékfalon elhelyezve, illő lenne megtartani. Az autentikusnak minősíthető kopjafákat, kisplasztikákat, szobrokat gondosan újratelepíteni, az újaknak elegendő helyet biztosítani, azok kihelyezését kontroll mellett engedélyezni, mi több: segíteni. Biztosan tudom, hogy mindezt nálam nagyobb tudású ottani hazafiak is kitalálták már, kérem támogassák elképzelésüket!
 
Végezetül szeretném ide idézni  2014. Pünkösdjének emelkedett méltóságát.
 
A Szentegyházi Huszárok, a Gyermekfilharmónia, atyafiak és honleányok, Szarvas városának elkötelezett elöljárói, solymári,  dunaalmási, budakeszi, támogatók  összefogásával Turul szobrot, Székely Zászlót, kopjafát, majd következő évben oltárt állítottunk. E szobor és oltár azóta minden Pünkösd vasárnapján zarándoklat célpontjává nőtte ki magát. A Turul, Székelyföld jelképéül szolgáló fotótéma lett. Az ott ez alkalommal avatott kopjafa (autentikus székely fafaragó munkája) felirata:

Míg Isten megtart minket,
S nyelvében él a nemzet,
Addig ezer gyökér összeköt itt
Minden magyar lelket...
 
(gróf Széchenyi István)

Alatta elkötelezett budakeszi családok említése található.
 
 
Igyekeznénk innen, ebből a néha mostoha anyaországból valamelyest enyhíteni a székely pásztorember, Pista bácsi fent említett jogos panaszát.
 
Megannyi honfitársunk nevében kérem, érezzék elkötelezettségünket Székelyföld sorsa iránt.
Számunkra, ha kérhetjük, egy méltó Nemzeti Hargita Emlékhely létrehozása lenne egy jóérzéssel fogadható üzenet.
 
Huszáraink köszöntésével:
Erőt, tisztességet!

A címkép Csíkmadaras község honlapjáról való.

 
Virágh Szabolcs
Budakeszi


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita