Keresztelő János születése
Szerző: Admin
 Keresztelő János születése
Isten embere- „asszonyok szülöttei között nincs nagyobb, mint ő”- mondja róla Jézus. Már anyja méhében rezonált Istenre. Magzatként megérezte, hogy Urának anyja látogatta meg az ő édesanyját. Az áldott állapotban lévő édesanyák is titkokat hordoznak, és milyen jó, ha találkoznak. Jézus közelsége Isten jelenléte is. Milyen jó lenne ezt az állapotot megőrizni. A szentségek, a keresztségtől kezdve ezt akarják elérni.

Ha anyánk méhében már Isten közelében vagyunk, kirajzolódik Isten terve rólunk. Isten mindenkit lefoglalt már anyja méhétől, és a keresztségben pedig küldetést ad nekünk. Azonban nekünk is akarnunk kell találkozni vele. Ezzel kapcsolatban idézném †Békés Gellért bencés teológus történetét.

„János bácsi indul a templomba. Útközben találkozik a párttitkárral. – Hová megy János bácsi?- kérdi tőle a párttitkár.    –Nézze uram, válaszol az öreg, Húsvétvasárnap van. Beharangoztak. Mit gondol, hová megyek? – Na igen, a templomba. De minek megy a templomba? - Haszontalan kérdés ez uram, méltatlankodik János. De ha tudni akarja, imádkozni megyek... – Imádkozni? Aztán kihez? Tudom, Istenhez. Hát maga azt gondolja, hogy Isten a templomban van? Nos, ha ott elfér, akkor nem is igazi Isten. Ha meg nincs a templomban, akkor minek megy oda? János bácsi elgondolkodik, aztán csak ennyit mond: – Tudja uram, az én Istenem olyan nagy, hogy a maga fejében nem fér el, de olyan kicsiny, hogy az én szívemben elfér. Aztán még búcsúzásképp hozzáfűzte: – Azért is imádkozom majd, hogy a maga szívében is elférjen...”

Előfutár/hírvivő: – szedjétek össze magatokat, készüljetek a találkozásra!

Keresztelő János nagy bejelentésre készül. Mint amikor cirkusz érkezik, előtte a reklám, a hangosbemondó kellően felcsigázza az izgalmat, felkelti az érdeklődést, kíváncsivá teszi az elkövetkező eseményre. János az Úr Jézus kampányfőnöke. Vezeti a kampánystábot. Határozott. Rátette a prófétaságra az életét. Rámutat Jézusra: nézzétek, ő az Isten báránya!

Manapság is vannak sokan, vagyunk sokan, akiknek határozott leképzelései vannak életük célját illetően. Hányan emlékeznek a házasok közül is, milyen tisztán látták a párváláasztásnál: ki lesz az én férjem, feleségem. És nem haboztak dönteni... De a fiatalabb korosztályokban mintha nem látnánk ennyire magabiztos, prófétai megnyilvánulást. A sokféle vágy, inger, elképzelés, megfelelési kényszer miatt haboznak, s nem mernek elköteleződni, nem kockáztatnak. Nincs bátorságuk életreszóló döntéseket hozni...

János tudja magáról, hogy nem képes elvenni a világ bűneit, nem tudja legyőzni a sátánt, de tisztán lát, és megmutatja, merre van a Megváltó, akit követnünk kell.Nincs identitászavara. De igenis erős küldetéstudattal rendelkezik. Tudja, hogy neki ki kell jelölnie a Messiás útját.  És nem habozik rámutatni: Ő fogja majd szétfeszíteni a régmúlt kereteit. Annyira, hogy ez a Keresztelőt is meghaladja, felülmúlja. De ismeri önmagát és a szerepét. Nem eltakarja az Eljövendőt, hanem bemutatja, felhívja rá a figyelmet: „Íme, az Isten Báránya...!”„Neki növekednie kell, nekem kissebbednem.”

„Egy fiú balesetben elvesztette bal karját. A családja, hogy feledtesse vele nyomorúságát, beíratta egy öreg japán dzsúdó mesterhez. Az öreg elkezdte a fiú tanítását: három hosszú hónapot töltött azzal, hogy a fiú egyetlen fogást megtanuljon. Miután letelt a három hónap, az öreg elvitte a fiút egy versenyre. A fiú – magabiztosan legyőzve ellenfeleit – bejutott a döntőbe. Döntőbeli ellenfele egy nálánál erősebb, nagyobb fiú volt. Hosszú ideig nem bírtak egymással, ám a meccs végén a félkarú fiú visszaemlékezett a három hónap alatt begyakorolt fogásra, és ipponnal verte a nálánál erősebb ellenfelet.
Úton hazafelé az újdonsült bajnok megkérdezte öreg mesterét: – Szenszei, hogyan lehetséges az, hogy én úgy lettem bajnok, hogy csak egyetlen fogást ismerek? – Nézd, fiam! Te a három hónap alatt tökélyre vitted ezt a fogást. Ez a fogás olyan, hogy mindössze egyetlen védekezés van ellene: ha megragadod az ellenfél BAL karját!...”

Mi mit teszünk? Hátat fordítunk, otthagyjuk? Vagy komolyan vesszük és megragadjuk az alkalmat a megtérésre...?

Hogy jobbak legyünk, bűnbánatot kell tartani. Nem elég sikeresnek vagy boldognak lenni. Jónak is kell lenni. A jóság azzal kezdődik, hogy észreveszem magamban a rosszat, a bűnt, és azt nem megtűröm, hanem megbánom, eldobom. Kitisztítom az énemet, a szándékaimat, a vágyaimat, a céljaimat. Egyeztetem Isten szeretetével, elvárásaival.

Az én bűnömmel foglalkozzam, ne a máséval. De nem az előfutárt kell követni, hanem Krisztust. Nem akadhatunk ki a papon, nem botolhatunk meg a kampányfőnökön, nem a prófétán kell megbotránkoznunk, hanem Krisztusra figyelni. Érte tenni és élni.
 
Nagy Kovács Mária: Keresztelő Szent János (1943)
a tatai Öreg-tó mesterséges szigetén

A próféta mindig Istenre mutat, még szimbolikus tetteivel, gesztusaival, magatartásával is. Bátor szókimondásával szembesíti az embereket önmagukkal: „Viperák fajzata!”;„A fejsze a fák gyökerére tétetett.”; „szórólapátjával kiválasztja búzát és a pelyvát olthatatlan tűzben elégeti...”; „Meddig sántikáltok még kétfelé...?” Még Heródesnek is a szemébe mondja az igazságot, fejére olvassa a bűnt. Halasztást nem tűrő szigorral hirdeti Isten ítéletét, saját életét is kockára téve. De Valaki nagyobbra hívja fel a figyelmet. Nem magára. Nem ő áll a dicsfény közepén, nem ő akar tündökölni, nem a saját hasznáért mondja vagy teszi, amit tennie kell. A küldetése sürgeti.

A börtönben kétségek gyötrik

„Te vagy-e a Messiás, vagy mást várjunk?...”– kérdi kétkedve Jézustól. Amiben addig hitt, és amiről meg volt győződve, abban most hirtelen elbizonytalanodik. Vannak szakemberek, akik úgy tartják, valószínű, hogy János depressziós lett... Mi is annyiszor csalódunk, hogy a végén már belefáradunk a reménykedésbe. Lemondóan rezignálunk. Mindent baljós jelként fogunk fel, negatívumnak tartunk, borúlátóan szemlélünk. Könnyen, hamar cinikussá, okvetlenkedő kritikusokká válunk. Elvész az öröm, a belső harmónia, a bizalom, derűlátás életünkből. Ez hitetlenné tesz, sőt fordítva, az Istennel való kapcsolatunk gyengülésével párhuzamosan mi magunk válunk komor lelkű, letört emberekké.

Még a próféta is elbátortalanodhat. Ő is korának gyermeke. De Jézus megüzeni: nézd a tetteket. Vedd észre jeleket, az apró dolgokat, Isten működésének búvópatakját, ahogy előbb-utóbb feltör és nyilvánvaló lesz. Nem lehet azt sürgetni, de elrejteni sem sokáig... Itt emberi elképzeléseket felülmúló dolgok történnek. A szívek mélyén. Nem mindig látványosan, nem azonnali eredményekkel kecsegtetnek, de azzal, hogy Jézus a világba lépett valami új lépett a régi helyére, valami más kezdődött el.(A jövő elkezdődött, de a múlt még nem fejeződött be..., Magyarország sínen van,de mindjárt jön a vonat...)

Sokszor a családon belül tagadjuk ki egymást és botránkozunk meg egymáson. Elhagyjuk vallásunkat, hivatásunkat, hitünket, hazánkat, párunkat...Nem éri meg... – hangiztatjuk. Pedig akkor, a szorult helyzetben mutatkozik meg a lelki erősség, a hősiesség és a hűség.Hogy van-e bennünk tartás, kiállunk-e, kitartunk-e a másik és Krisztus mellett, amikor húzósabb az ügy? Amikor szükség lenne megbocsátásra, önmérsékletre, irgalomra, reményre és nagylelkűségre... 
Elbátortalaníthatnak a modern világ eseményei, a világpolitika fejleményei, a szellemi zűrzavar, amelyben élünk. Erőt vesz rajtunk a szorongás.  Dilemmák tornyosulnak előttünk, megbicsaklik a lelkesedésünk, ideáljaink elkopnak, kiégünk, megkeseredünk, illúzióromboló tapasztalataink miatt „realistákká” válunk, és lemondunk a küzdelemről. Az értékek fel- és kicserélődése, a rövidlátó, ellaposodó, humanista tendenciák, melyek beszűkítik az égre nyíló emberi tekintetet és lelkivilágot. Könnyebb botránkozni, csodát várni, felháborodni. Miközben tényleg csodák történhetnek általunk is...

„Egy szegény falusi öregasszony, akinek megdöglöttek az állatai, elment a paphoz, hogy segítsen rajta. Én is szegény vagyok, mondta a pap, nincs mit adnom neked. De adok egy jó tanácsot: próbálj gyógyítani ráolvasással. Az Úr majd megsegít, az emberek pedig fizetnek érte. De atyám, én nem értek a ráolvasáshoz, felelte a néni. Pedig az egyszerű, mondta a pap, odahajolsz a beteg fölé és elmondasz pár Miatyánkot. Ha segít jó, ha nem segít, az is jó – te bízzál Isten kegyelmében. Az öregasszony megköszönte, hazament és megfogadta a tanácsot. Rövid idő múlva neves gyógyító asszony híre kelt, messzi földről hozták hozzá a betegeket. Újra lett tehene, malaca, baromfija. Egy nap megbetegedett a pap, tályog nőtt a torkába, nem tudott nyelni. A hívei serényen felrakták a félholt papot egy szekérre, és elvitték a híres javasasszonyhoz. A néni drukkolt, nehogy a pap kinyissa a szemét és ráismerjen, de azért kezdte mondani a Miatyánkot, a végén hozzátette az elmaradhatatlan formulát is: "Ha segít, jó, ha nem segít, az is jó.” A pap, amikor ezt meghallotta, kinyitotta a szemét, elnevette magát, s úgy nevetett, hogy torkában felszakadt a tályog, kifolyt belőle a genny és meggyógyult...”

Hányszor kritizáljuk az egyházat, hányszor teszünk szemrehányást Istennek, mert nem terveink szerint alakította az életet. Ahelyett, hogy mi figyeltünk volna jelzéseire, s mi alkalmazkodtunk volna hozzá. Jézus János szívét is fel akarja nyitni Isten tágas titkára, meglepetéseire.De Isten megengedi a börtönt, a balszerencsét, mert ezek által is próbára tesz: mennyire vagyunk képesek érte szenvedni. Kiderül a teherbírásunk. „Megmutatom majd neki, mennyit kell értem szenvednie”- mondja a látomásban Ananiásnak Szent Pál apostolról Jézus. „Boldog, aki nem botránkozik meg bennem” – üzeni Jánosnak.Keresztelő János kérdezett ugyan, mert elbizonytalanodott, de nem mondott le. Kitartott Jézus mellett a börtönben is. Életét adta Jézusért.

Ne akadjunk hát fel a jelen élet botránykövein, ne a rendkívüliségeket hajhásszuk, hanem tartsunk ki az imádságban, a hitben és a jócselekedetekben, s máris épül, szépül Isten országa.
 
A ságújfalusi búcsún (Nógrád megye, Magyarország) 2017. június 25-én elhangzott ünnepi gondolatok.

Sebestyén Péter


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita