Március 8-ról - egy kicsit másképp
Szerző: Admin
Március 8-ról - egy kicsit másképp
Az rendben van, hogy március 8-án a nőket köszöntjük. Ám e nap kalendáriuma ritka különlegességekről is árulkodik. Ha visszautazunk az időben cirka ötszáz évet, és spanyol felségterületre tévedünk, kiderül: ezen a napon született és rá ötvenöt évvel ugyancsak ezen a napon halt meg az újkori egyháztörténet egyik legkülönlegesebb életútját bejáró rendalapítója: Istenes Szent János. Joao Cidade néven született Portugáliában. Kalandos életes során sok helyen, sok élethelyzetben megfordult, míg megtalálta élete értelmét, az elesettek gondozását.

Az embernek eláll a lélegzete, nem talál szavakat ilyen „karrier” láttán. Micsoda sors, micsoda élni akarás. A csirkefogó, a szent, a fenegyerek egy személyben: valóságos csoda ez az alak...Élete annyira gazdag fordulatokban, váratlan fejleményekben, elbukásokkal és megújulásokkal teletűzdelve, annyiszor „küldték padlóra”, s mégis felállt, hogy egy modern rendező vagy koreográfus is csak ámul rajta és meghajlik előtte.

Istenes Szent János az irgalmasrendiek, a betegápolók alapító atyja, akikhez az általunk is ismert és tisztelt Kozma Imre atya is tartozik.

Egyszerű, vallásos családban született. Nyolcéves volt, amikor egy este szülei épp szállást adtak egy Madridba igyekvő papnak, aki olyan lelkesen beszélt a spanyolok vallásos életéről, hogy a kipirult arcú gyermek majd leesett a székről az ámulattól. Nem sokkal azután, hogy a pap másnap elment, ő is megszökött otthonról. Mindenáron Madridba szeretett volna eljutni. Szülei három héten át eredménytelenül keresték, édesanyja bele is halt bánatába. Apja beállt a ferencesek közé, ő sem látta többé fiát.

Az ifjú János elkerült egy kis spanyol városba, Oropesaba, ahol a pásztorok „főnöke” irgalomból befogadta házába. Megtanította írni,olvasni, gazdálkodni. A legényke felcseperedvén lassan az egész birtokot vezethette. A gazda el is határozta, hogy lányát feleségül adja hozzá. De János úgy gondolta, a házasság nem neki való. Először gondolkodási időt kért, aztán elutasította az ajánlatot. A gazda erőltetni kezdte a dolgot, ezért János inkább elszökött.

Beállt katonának, a francia–spanyol háborúban elkélt a friss, hadra fogható levente. Katonaként nagyon lezüllött. Főleg, ami a lelki-erkölcsi életet illeti. Egyik nap lováról is leesett, eszméletét is elvesztette. Amikor magához tért, ellenséges területen találta magát. Sikerült összeszednie magát annyira, hogy visszajusson a spanyol táborba, ahol nem volt már egyébre jó, minthogy rábízzák a zsákmány őrzését. De minden ébersége ellenére azt is ellopták. A tábor vezetőségének ez már sok volt: fel akarták akasztani. Aztán egy magas rangú tiszt mégis megkegyelmezett neki, azzal a feltétellel, hogy minél előbb eltakarodik a hadseregből.

Ahogy megszabadult a katonaságtól, visszatért Oropesába, régi gazdájához, aki örömmel fogadta. De továbbra is ragaszkodott lánya és János frigyéhez.

Mit volt mit tenni? János harmadszor is a szökést választotta. Beállt abba a hadseregbe, amely épp Bécsnél harcolt a török ellen. A hadjárat végeztével Compostellába zarándokolt, és imádkozni kezdett az Úrhoz, hogy adjon neki megvilágosodást... De semmi válasz nem érkezett.

Egy nap aztán támadt egy gondolata: mi lenne, ha Afrikába menne, hogy a fogoly keresztények kiszabadítására, segítségére legyen? Készen állt a vértanúságra is.

Egy gróf családjához szegődött, aki Ceutába ment száműzetésbe. Közben összehozta a sors egy ferences atyával, aki megmondta neki, hogy a vértanúság utáni szomjúságában sok még az önszeretet. Erre János visszatért Gibraltárba, és nekilátott szentképeket árusítani. Jól ment az üzlet, hamarosan kis boltot is vett magának Granadában.

Abban az időben járt arrafelé a híres missziós szónok, Avilai János, akinek beszédei mélyen megragadták Jánost. Elajándékozta minden áruját, bezárta a boltot, és mellét verve, kiabálva szaladgálni kezdett az utcákon. Azt hitték, megőrült, becsukták a bolondok házába. Mit ad ’isten, Avilai János meghallotta, milyen kemény „következményei” lettek prédikációjának, meglátogatta az „őrültet”, és lelkére beszélt, hogy kezdjen már valami mások számára is hasznosabb életbe.

Istenes Szent János (1495-1550) jelmondata:
"Jót tenni, és azt jól tenni!"

Istenes János ekkor negyvenkét éves volt. Egy zarándokútján rájött, Isten mire hívja őt: segítsen a betegeken és a szegényeken. De hogyan? Ekkortájt kezdett éjszaka fát gyűjteni a közeli erdőben. Nappal eladta. Árából orvosságot és élelmet vásárolt, és a vagyontalan betegeknek ajánlotta fel. Ez az „üzlete” is felvirágzott... Mindjárt híre ment, és egyre több nagylelkű felajánlást tettek a gazadagok is. János házat bérelt, társak szegődtek hozzá, és nemsokára  egyesületet is alakított, Granadában pedig kórházat nyitott. Betegeit önzetlenül és önfeláldozóan ápolta, személyes gondja volt mindegyikükre. Ettől fogva minden erejét betegeire szentelte.

Nem akart ő rendet alapítani. Az a követőire várt, nem sokkal halála után. A betegek szolgálatában eltöltött tizenhárom évnyi megfeszített munka, és addigi „változatos” élete hamar felőrölte egészségét és erejét. Gondja volt arra, hogy halála előtt elrendezze kórháza ügyeit, így nyugodt szívvel, Isten szeretetétől átölelve hajtotta fejét Megváltója ölébe. Ötvenötévesen halt meg, 1550. március 8-án.

Követői, az irgalmasrendiek 1700-ban, csak Spanyolország területén közel háromszáz kórházban szolgálták a betegeket.

A második világháború után az anyaországban is öt kórházuk volt. (V.ö. Kat lexikon V. kötet, SZIT, Bp. 2000, 354. o, 600. o., Új Ember hetilap, 2017. március 5.)

Istenes Szent János élete önmagáért beszél. Nagyböjt idején segítségünkre lehet kishitűségünkben, nyavalygásainkban, konzumidióta komfortzónánkból is képes kizökkenteni.

Lobog-e bennünk az istenszeretet tüze? 
 
Megtettünk-e bár egy lépést azért, hogy ránk találjon az Úr?

Képesek vagyunk-e lelkesedni valamiért, ami túlmutat a hasznossági, vagy zsigeri szempontokon? Ami azért „éri meg” a fáradságot és a küzdelmet, mert lelkünket teszi boldoggá...

Bízunk-e a Gondviselő Istenben, aki még a bűneink, eleséseink okozta réseken is besugározza kegyelmének fényét?

János nevét tisztelői nem káromkodásként egészítették ki az istenes jelzővel. Hanem, mert: olyan volt...

Sebestyén Péter


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!