Műemlékek közt Dél-Erdélyben - Marosillyén (3.)
Szerző: Admin
Műemlékek közt Dél-Erdélyben - Marosillyén (3.)
Ha Nagylaknál kívánja átlépni az ember a magyar-román határt, akkor oda, illetve visszafelé is áthalad Marosillyén. A község neve románul Ilia, németül Elienmarkt.

A kilenc településből álló közigazgatási egységnek ma jószerével nincs magyar lakossága, a mintegy 3700 főnyi népesség közt 50 magyart találunk a beosztott településeken, a község központjában pedig 22 főt. Ez statisztikai adat. Vélhetően magasabb a genetikai magyarok lélekszáma, de a nyelvet ma már jóval kevesebben ismerhetik, úgyhogy a valóságban még ennél kevesebb - majdhogynem nulla - magyarul beszélővel lehet számolni. 

A mai országút nyomvonala tulajdonképpen átszeli az egykori Bethlen-, a későbbi Bornemisza-uradalmat, amelynek egyik része - a nagyobb és értékesebb -, ha Arad felé haladunk bal oldalon, a kisebb része pedig jobb oldalon található. A látvány ott marad az út partján, ha nem olyan a kedvünk, hogy szét is néznénk ezen a tájon. Mi azonban most látogatási szándékkal érkeztünk ide. Marosillye választott dévai szálláshelyünktől mindössze 24 kilométerre helyezkedik el.

Ott kezdtük kirándulásunk második napját.

A rendszerváltás óta többtucatnyi alkalommal, talán száznál is többször utaztam végig a Maros-völgyén. Valahogy úgy alakult, hogy itt soha nem álltunk meg, pedig jól láttuk az autóból ezeket az épületeket, s egy ideje a látogatásuk is könnyebb, a komplexum egy része hozzáférhető, hiszen a Bethlen-bástyát és a kert egy részét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vásárolta meg és újíttatta fel. A nyári hónapokban gyermektáborokat és konferenciákat tartanak benne. Az objektumnak rovata van a Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapján belül, illetve gondnoka, Varga Csaba személyében, aki a téli időszak ellenére is készséggel áll az idelátogatók rendelkezésére. 

Varga Csaba Déván zenetanár, Marosillyén gondnok

A helytörténetet tanulmányozva az látszik, hogy az Ákos nemzetség-beli Illyei család már 1292-ben engedélyt kért és kapott, hogy vlach (más néven oláh, azaz román) jobbágyokat pásztorokként telepíthessen birtokaira. 1350-ben már vásáros hely volt, magyar és román lakossággal, a Dienessi-család birtokközpontja. Báthory István helyőrséget telepített ide és elrendelte a kezdetleges vár megerődítését (1574). 1576-ban Bethlen Farkas kapta meg - ide tartozott Marosbrettye, Bácsfalva, Szakamás, Vorca, Csertés, Viszka, Füzesdbogara, Füzes és Godhátya -, 1603-ban Basta generális elfoglalta ugyan, de hamarosan visszaadta a Bethleneknek, Bethlen Gábor fejedelem is folytatta az erődítési munkálatokat 1613 után.

A konferenciaterem egy Bethlen Gábort
életnagyságban ábrázoló újkeletű
festménnyel...
 
Bethlen egyébként a református hitre tért román papokat felmentette a jobbágyi szolgálatok alól, betelepített Szárhegyről 23 székely családot is, akik azonban nem állapodtak meg, vagy pedig részben beolvadtak, hiszen 1693-ban már csak 6 gazdaságuk maradt meg. A várat négyszög alakú fal vette körül, udvarán négyszintes lakótorony, majd 1629 körül öt helyiségből álló udvarházat is építettek. 

... és a közismert rézmetszet - ifj. Egidius Sadeler
(1570-1629) munkája -, amely elmondás,
esetleg más, nem túl hiteles ábrázolás
segítségével keletkezett (1620)
 
A Bethlen-család iktári ága kihalt 1670-ben, ekkor Thököly István szerezte meg a tulajdonjogot, aki Apafi Mihály fejedelem rendeletére a kapu és a Veres-bástya kivételével lebontatta az erősséget. Thököly Imre várkastélyt építtetett, de az ismét romos állapotba került. 1716-tól Kászoni János szerzi meg uradalmával együtt, majd az általa alapított Bornemisza család birtokolja hosszú időn, több mint két évszázadon át. 

Marosillye és környéke - az I. katonai felmérés idején
készült térképen (1769-1763)

A Bethlen- vagy Veres-bástya


A hagyomány szerint ebben született Bethlen Gábor fejedelem 1580-ban, bár sokkal valószínűbb, hogy inkább az erősség közepén elhelyezkedő négyszintes lakótoronyban látta meg a napvilágot, amelyet 1670-ben elbontottak. A bástya a fejedelemhez való kötődés révén menekülhetett meg a pusztulástól, hiszen a különböző történeti korokban így nagyobb figyelmet kapott. Az 1850-es években reneszánsz stílusban újították fel (kiemelték a korainak vélt részleteket), majd 1909-ben a nagyenyedi diákok helyeztek itt el márványtáblát a fejedelem tiszteletére. Másik nevét a külső falakon található túlnyomóan vörös színű festésről, mintázatról kaphatta.

A felső szintre felvezető lépcsőt 21. századhoz "illő"
szabású faszerkezettel látták el - nem biztos, hogy ez
volt a lehető legjobb megoldás
 
Böjte atya alapítványa 2003-ban vásárolta meg, majd újíttatta fel.

A vásárlóra-befektetőre váró Bornemisza-kastély

Érdemes lenne egy másik alkalommal megtekinteni a településen levő református és római katolikus templomot. Talán az út oldalán elhelyezkedő egykori uradalmi gazdasági épületeket és tisztviselői lakásokat is, a volt Bornemisza-kestélyt - a Bethlen-bástyával szomszédos telken -, amelynek a 19. század közepéből származó épületében hosszú ideig kórház működött.

Ez a két épületegyüttes most vásárlóra vár. Nem tudni, mikor, ki vagy kik szerzik meg, és milyen célokra fogják majd hasznosítani.

Köztudott, hogy az ingatlanvisszaszolgáltatási folyamat igen hosszú idő óta tart Romániában. Egyes családok tizenöt-húsz éve pereskednek a román állammal. Gyakran a lepusztult épületek mellé nem adják vissza az azt fenntartó ingatlanvagyont, vagy csak annak egy részét, de azt is teljesen lezüllesztett, letarolt állapotban. A privatizációs törvény olyan csapdákat tartalmaz, amelyek által a jogaikba visszahelyezett tulajdonosok, ha nem végeznek időben megfelelő állagmegőrzési munkálatokat, ha nem hasznosítják az épületeket és az ingatlanokat, akkor azok visszaszállhatnak az állam tulajdonába. Nem elveszik, hanem olyan adókkal sújtják, amelyeket az általában idős vagy kispénzű tulajdonosok nem tudnak majd kifizetni. Sokkal célravezetőbb, ha egy-egy konzorcium vagy alapítvány veszi át ezeket az értékes műemlékeket, s avalamilyen közösségi cél érdekében hasznosítja az épületeket, amelyek az erdélyi magyarság szempontjából kulcsfontosságúak, hiszen részei és hű tanúi az ezerszáz éves ittlétnek.

A magyarságtudat őrzésében az egyház (volt) az utolsó láncszem

A református és a katolikus templomok mellett ma már szórványgyülekezet sincs itt. 1968-ig szolgált Marosillyén református lelkész, tehát a gyülekezet felszámolása immár fél évszázada lezajlott. Alvó egyházközség ez ahol már gondnok vagy harangozó sincs.

Utánanéztem a friss szakirodalomban (Vass Erika: A Hunyad megyei református szórványmagyarság. Szentendre, 2015). "A dévai református lelkész elmondása szerint Dévához került, de gyülekezet már nincs. Jelenleg egy román házaspár lakik a parókián, a férj nagyapja egykoron református gondnok volt. A lakhatásért cserében gondozzák a kertet és ügyelnek a templomra is, de annak állagán mégis meglátszik, hogy hiányzik mögüle a gyülekezet." (I.m. 157 old.) Léstyán Ferenc Megszentelt kövek című munkájában nem említ római katolikus egyházközséget vagy filiát csupán annyit, hogy a katolikusok visszaveszik a reformátusoktól a régi templomot, 1900-ban pedig újítják. A Hunyadvármegyei Almanach 1909-es kiadása Medgyesi János személyében még plébánost nevez meg, akinek mintegy 327 hive volt a településen a következő évben, tehát 1910-ben (Ernst Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. V., 421. oldal), 1992-re ez a szám azonban 42-re csökkent, a reformátusoké pedig 6 főre.

Magyari Hunor légi felvétele a református templomról és parókiáról -
a fotó 2010. október 4-én készült


Igen gyakori Dél-Erdélyben, hogy amennyiben meg is marad valamely magyarok által fenntartott felekezet egyházközsége vagy gyülekezete, az nyelvet cserél; szerencsés esetben két nyelven zajlik benne a szertartás - a templomi énekeket, illetve a zsoltárokat magyarul éneklik, de a prédikáció nyelve már a román.

Meglátogatunk magyar templomokat Dél-Erdélyben 

Ilyen templom meglátogatását egyébként másutt is elhatároztuk, de attól tettük függővé, hogy sikerül-e kulcsot szereznünk. Megdöbbentő, hogy míg a dél-erdélyi szász emlékhelyek népszerűsítésére a 15 ezer fős evangélikus közösség készíttetett egy jól átlátható projektet, és a mintegy 800 objektummal rendelkező, egykor félmilliós erdélyi szász közösség építészeti öröksége nagyrészt így látogatható. Dél-Erdély magyar vonatkozású értékei azonban még most sem hozzáférhetők. Illetve nagy körültekintés és elszántság szükséges, ha valaki ilyesmire vetemedik. A magyar turisták általában elkerülik ezeket a helyeket, csak kutatók, civilek kis csoportjai jutnak el a történelmi egyházaink által felhagyott településekre.

Korábban egykori szász településeken több alkalommal is sikerrel jártunk. Úgyhogy biztosak voltunk abban, hogy utunk során sikerül ilyen régi magyar építésű templomokat meglátogatnunk.

Három térkép segítségével haladtunk - egy román nyelvű volt, amely elsősorban a saját keresztény és az ókori dák-római emlékeket sorolta elénk, egy szász, román és német településnevekkel - az említett Transilvania Card nevű program keretében - és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által kiadott mappa, a fontosabb magyar vonatkozású látnivalókkal. Volt GPS-ünk és Google-térkép az okostelefonjainkon, amely beszélt magyarul. Egyébként a mintegy ötven szász templomerődök közt az UNESCO-védettséget élvező szekelyderzsi is ott van egy ideje.

Mérgelődtem, hogy ez a hosszú évszázadok óta együttélő három nemzetiség az Európai Unióba tagozódva is elbeszél egymás mellett.

Én nem ilyen Európát akartam, gondolom ők sem, de ez jutott nekünk, a szegregált etnikai barakk, amelyben most éljük át azt a csendes holokausztot, amely a szászokon már végigkaszált, s az ittlétük csupán nosztalgia, esetleg üzlet azoknak, akik a romokon megmaradtak.

Úgy tűnik, hogy a mi romjaink még saját fajtánk számára sem jelentenek üzletet, illetve nagyon halványan, csak kevesekben keltik fel a kíváncsiságot.

Ahol nem látni külön a fotós nevét, azokat a felvételeket a cikk szerzője készítette.


Simó Márton





TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita