Meghalt Fidel Castro
Szerző: Admin
Meghalt Fidel Castro
Életének 91. évében elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom “atyja” – jelentették szombat reggel hírügynökségek a kubai televízióra hivatkozva.

Az állami televízió ennél több részletet nem közölt, így egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta halálát.

“Azért vagyok itt, hogy elmondjam népünknek, Amerikában élő barátainknak és a világnak, hogy ma, 2016 november 25-én, 22 óra 29 perckor meghalt a kubai forradalom főparancsnoka, Fidel Castro Rúz” – jelentette be remegő hangon Raúl Castro a National állami tévében.Bátyja halálának okáról nem mondott semmit.

Raúl Castro annyit közölt még, hogy fivére akaratának megfelelően helyi idő szerint szombat reggel elhamvasztják, és a temetést szervező bizottság részletes tájékoztatást ad majd a gyászrendezvényekről. A temetés időpontja egyelőre nem ismert.

A CNN kubai tudósítójának elmondása szerint Castro halálhíréről a televízióban elhangzott bejelentésen kívül egyáltalán nem számolt be a kubai média, a rádiókban például zenét játszanak. Patrick Oppman elmondta: a legtöbb kubai, akivel beszélt Castro halálhírének bejelentése után, tőle tudta meg, hogy Kuba egykori vezetője elhunyt.
 
 
Portré
 
Fidel Alejandro Castro Rúz 1926 augusztus 13-án született Kuba keleti, cukornádtermesztő vidékén, egy tehetős, Spanyolországból Kubába emigrált farmer, és egy szolgáló gyerekeként. A katolikus iskolákban nevelkedett Castro a havannai jogi egyetemen végzett tanulmányai közben kezdett belefolyni a politikába.
 
Forradalmár élete 1953-ban, egy kudarcba fulladt támadással kezdődött a Santiago városában található Moncada laktanya ellen, ami után öccsével, Raúllal együtt börtönbe került. “A történelem fel fog menteni” – mondta híressé vált védőbeszédében.

A Commandante
 
15 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, de alig 19 hónappal később egy amnesztia részeként szabadon engedték, ami után Mexikóban menekült, ahol megismerkedett Che Guevarával. 1956 novemberében több tucatnyi fegyveressel tért vissza Kubába, ahol a Sierra Maestra hegységbe vette be magát, gerillaharcot indítva a négy évvel korábban katonai puccsal hatalomra került Fulgencio Batista ellen.
 
A nép támogatását élvezve egyre nagyobb sikereket arattak, és kétévi harc után megdöntötték Batista uralmát: a “Comandante” (parancsnok) 1959. január elsején “szakállasai” élén bevonult Havannába.
 
 Che Guevara és Fidel a havannai bevonuláskor (Fotó: Getty Image)
 
Fidel Castro 1959-től egészen 2008-ig Kuba első emberének számított: ő volt a fegyveres erők főparancsnoka és a miniszterelnök, 1961-ben ő lett a Kubai Szocialista Forradalom Egységpártja (1965-től Kubai Kommunista Párt) első titkára, 1976-ban az államfő és miniszterelnök. Vezetésével földosztást és szövetkezetesítést, nagyarányú államosításokat hajtottak végre. Castro 1961 decemberében bejelentette: Kuba a marxista-leninista útra lépett.
 
Kapcsolata az Egyesült Államokkal
 
Az államosítások miatt kiéleződött a viszony az Egyesült Államokkal, amely 1961 januárjában megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, április 15-én pedig bombázta a kubai fővárost. Két nap múlva a Disznó-öbölnél 1300 kubai emigráns amerikai támogatással partraszállást kísérelt meg, de a támadás három nap alatt  összeomlott. 1962 februárjában Washington kereskedelmi embargót rendelt el Kuba ellen, válaszul Castro Moszkva támogatását kérte, és a szovjetek rakétákat telepítettek Kubába. A két szuperhatalomnak a világot az atomháború szélére sodró konfliktusa 1962 őszén békésen oldódott meg, Kuba pedig egyre jobban a Szovjetunióhoz és a kommunista ideológiához kötődött.
 
Fidel és Hruscsov 1963-ban  (Fotó: Gettyi Image)

Az Egyesült Államok bő évtizeddel később, 1975-ben lazított a szigetországgal szembeni embargón, 1978-tól lehetővé vált az emigránsok hazalátogatása, a családok egyesítése, 2014 decemberében pedig bejelentették, hogy Kuba és az Egyesült Államok a viszony normalizálására készül.
 
Szocializmus vagy halál
 
Kubában Castro alatt a szocialista gazdálkodás jegyében bevezették a gazdaság központi irányítását, a fő exporttermék cukrot a szovjet tömb vásárolta meg. Kuba kilépett az Amerikai Államok Szervezetéből, 1972-ben tagja lett a KGST-nek, és mind aktívabbá vált az el nem kötelezett országok csoportjában. 1975-ben katonailag is segítette az angolai felszabadító mozgalmat, 1977-ben pedig az etiópiai forradalmat.
 
A szocialista világrendszer 1989-es összeomlása után Kuba elszigetelődött ugyan, de a “Líder Maximo” (“legfőbb vezető”) belső ellenzéke nem tudott  felülkerekedni. Castro továbbra is korlátlan hatalmú vezetőként állt országának élén, jelszava nem változott: “Szocializmus vagy halál”. A szovjet támogatás elmaradása miatti ellátási válságot ügyesen kezelte: az ellenzéket szigorúan kordában tartva korlátozott gazdasági reformokat vezetett be. Megengedte a dollár birtoklását magánszemélyeknek, elfogadta a magánvállalkozást, tűrte a külföldi tőke ellenőrzött behatolását.
 

Castro a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, 
mint az az ember, akit a leggyakrabban akartak 
meggyilkolni; 1959-es hatalomra jutása óta állítólag
638 gyilkossági kísérletet követtek el ellene 
(Fotó: Getty Image)

Castro a valós vagy vélt ellenfeleivel keményen bánt el: több tízezerre teszik a megkínzott vagy kivégzett ellenzékiek és ellenállók számát, sokakat bebörtönöztek, újabb tízezrek lélekvesztőkön Floridába menekülve vesztették életüket. Hatalma azonban nemcsak a félelmen alapult: legendás volt meggyőző ereje, gyengéje volt viszont saját tévedhetetlenségébe vetett hite. Gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt, és még idős korában is többórás beszédeket tartott.
 
  
Castro és Ceausescu, 1972 májusában; a kubai diktátor
1972 tavaszán világkörüli utat szervezett, amelyen végiglátogatta
kelet-európai kollégáit (Fotó: www.historia.ro)

 
2006. július 31-én jelentették be, hogy Castro súlyos gyomorműtéten esett át, ezért “ideiglenesen” átadta tisztségeit öccsének, a nála öt évvel fiatalabb Raúlnak, aki 2008. február 19-én lett hivatalosan az államtanács és a minisztertanács elnöke. Fidel lemondott főparancsnoki tisztéről is, utolsó posztját, a kommunista párt első titkári tisztségét 2011. április 18-án kényszerült feladni, e hivatalban is öccse követte.

 

Fidel Castro Magyarországon 1972-ben  (Fotó: Getty Image)

Fidel Catro 2012 februárjában tette közzé visszaemlékezéseit: a több mint ezer oldal hosszú, kétkötetes könyv, melynek az Idő gerillája címet adták, a diktátor gyerekkorától a kubai forradalomig és hatalomátvételig követi végig az eseményeket.
 
 Fotó: Associated Press
 
A kubai vezetőnek 2012 őszén egyszer már halálhírét keltették, állítólag agyvérzést kapott, ám ekkor fotókkal bizonyították, hogy még él. Egészségi állapota miatt nem voltak gyakoriak a nyilvános szereplései (legutoljára augusztus közepén, a kilencvenediknek tekintett születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken lehetett őt látni), de szakértők szerint nagy szerepe volt élete utolsó szakaszában az amerikai-kubai kapcsolatok közelmúltbeli rendezésében.

Egyik utolsó közéleti szereplése 2015 szeptemberében volt, amikor Ferenc pápával találkozott.
 

Írásunk folyamatosan frissül!

Források: www.hir24.hu, Wikipedia, MTI, Agerpres, www.historia.ro

Élő székelyföld Munkacsoport
 


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita