Nem kell félteni a székely embert, mondogatják gyakran barátaim, ezek a jég hátán is megélnek, főleg ha a horgászfajtából valók. Több évtizede már annak, hogy székelyföldi üzletemberek a halparadicsomként emlegetett Duna-deltában egy kisebb honfoglalást hajtottak végre, Gorgován, egy lipován halászfalu egyik felében alakították ki a székelyföldi magyarok horgásztanyáját, s Isten dicsőségére a házak elé székely kaput emeltek, hogy lássa az arra járó vendég, milyen fából faragták a házigazdát. Viccesen sokszor hangzik el, ha indulnának a helyhatósági választásokon, akkor az alpolgármesteri széket is megpályázhatnák, de itt ritkán politizálnak, itt minden a hal körül forog.

 

A Deltában jól megfér egymás mellett minden nemzetiség, van itt lipován, román, moldovai, székely, török és tatár, s mindenki azon dolgozik, hogy a legjobb helyre helyezze el horgászbotját, majd jöhet a pergetés, fenekezés a halfogáshoz. A Duna vize gazdag halállományban: dévér, kárász, keszeg, nyurgaponty, süllő, csuka, harcsa akad a horogra, ha kedvez a szerencse, mert az is kell a nagy fogáshoz. A halparadicsom régóta csalogatja a horgászokat a nagyobb fogás reményében, de a székelyföldiek rendszeres deltajárása csak a hetvenes évektől kezdődött, majd a 89-es változásokat követően valósággal virágzásnak indult a székely tanyavilág kiépítése.

 

Székelyföldről a nyári hónapokra nagyon sokan úgymond leköltöznek a tanyára, hogy hódolhassanak a szenvedélyüknek. Így lett sok horgászból alkalmi vállalkozó, akik nyár elejétől késő őszig vendéget is fogadnak, így használják ki a turizmus kínálta lehetőséget. A gorgovai székelytelepre a legtöbben már ismerősként járnak vissza. A tanyákra ajánlatos előre bejelentkezni, mivel nyáron a legtöbb vendégfogadó zsúfolásig van turistákkal, a nádfedeles vagy zsindellyel födött házikókban kényelmes ágyakkal, hideg-melegvizes tisztálkodási lehetőségekkel, a közös étteremben pedig teljes ellátással várják a szórakozni és horgászni vágyó vendégeket. Egyszóval gondoskodnak a vendégek kényelméről, kérésre még a környékbeli túraajánlatokból is választhatunk. Viszont jó tudni, hogy a helybéli üzletek kínálata eléggé szegényes, ezért ajánlatos ezekről előre érdeklődni, ha különleges kívánságunk van.

 

A deltai székelyek mesélik, hogy a hosszú utazás után jól esik, újra hazaérkezni a békabrekegéssel hangszerelt világba, ahol a tanyai kényelem vetekedik az otthonival. Ilyen vendégszeretetben volt részem, mikor megérkeztem egy hosszú nap után a deltában tartózkodó barátaimhoz.

 

Boros Gábor, székelyudvarhelyi vállalkozó, a kilencvenes évek közepén járt először a faluban és azóta évente több hetet tartózkodik itt. Azonnal a szúnyoghálóval védett filagóriába invitál, ahol mesélni kezd, miközben lehajtunk egy kupicát az oroszhegyi szilvapálinkából. Elmondása szerint évről évre változik a delta arculata, régebb csendesebb volt, a motorcsónakok áthangolják a nesztelen lápvilágot. Nagyobb lett a vízi forgalom és ezzel zajosabb is, jegyzi meg. Egyre több helyen avatkoznak be a Szulina ág természetes szépségébe, kövezik a partokat, bejárnak a halásztanyákra a terepjárók, és a turisták is megsokasodtak. A motorcsónakok, olyan helyeket is megközelítenek, ahol eddig a nyugalom fészkelt. Ezzel nagyon megzavarják az állatvilág rejtekhelyeit. Szerinte a halállomány is megfogyatkozott, mintha kevesebb hal akadna mostanában a horogra. Jó látni, hogy a motoros bárkák még nem szorították ki teljesen a lipován facsónakokat, amellyel az őslakosok úgy közlekednek a vízen, mint mi a személygépkocsinkkal a nagyvárosban. Bár zajosabb lett az élet, de számára még mindig a nyugalom szigete Gorgova, mert a tavirózsák, a csodás naplementék és a holdfényes éjszakák olyan látnivalókban és újdonságokban gazdag napokat kínálnak, amit csak itt lehet megtalálni. S ha már megtelepedtek, akkor csinos kis székely kaput állítottak a bejáratokhoz, amelyen, három nyelven köszöntik a betérő vendégeket. Az első székely kaput a székelykeresztúri Szabó Laci bácsi állítatta, utána már többen követték példáját, így alakult ki lassan a magyar kolónia, mondja Gábor. A helybéli orosz nyelvű lipován emberek hamar megbarátkoztak a „betolakodókkal”, hiszen nem csak jó szomszédokra leltek bennük, hanem pénzkereseti lehetőség is kínálkozott a szigetvilágban. Az őslakósoknak több pénzt, az érkezőknek egy másfajta nyugalmat, kikapcsolódást és szórakozást jelent itt lenni.

L. Csaba is évek óta hazajár Gorgovára, őt is a horgászat szenvedélye hozta ide. A baráti beszélgetés során elmondja, hogy ez nem egy olcsó szórakozás, aki a deltát választja, annak mélyen a zsebébe kell nyúlni. Ezért csak kevés horgász engedheti meg magának, hogy egyedül induljon útnak, a legtöbbjük a társulási formát választja, hiszen így megoszlanak a költségek. Az évek során ő is épített egy kis házikót, ahol nem a komfort a lényeg, hanem a fedél, ami megvédi őt és családját a naptól, az esőtől és este a szúnyogoktól. Eleinte nehezen bírták a szúnyoginváziót, mire a helyiek azt mondták, ilyen az önkéntes véradó élete, ezen pedig jót nevetünk. Az újoncokat valahogy másként szeretik a vérszívók, mint az őslakókat, emlékezik vissza a kezdeti élményekre. Szóval minden kiruccanás felér egy kalanddal, az ott eltöltött napok egy másféle érzést adnak a „telepeseknek”, ahol másként kel és nyugszik a nap, más az élet, mint a fenyvesek között. Az ide érkezők sok mindent hazulról cipelnek magukkal a tanyára, még az ásványvizet is, mert a székely ember nem tudja meginni a Duna vizét, mint a helyi lipován.

 

A deltában eltöltött pár nap alatt lehetőségem nyílt arra, hogy betekintsek a halászfalu életébe, mindennapjaiba, ahol egyszerű sártéglából épített, fehérre meszelt, nádfedeles házakban élnek a helybeliek, a kitűnő halászok. Gyakran lehet látni útközben csónakot kátrányozó, hálót javító embereket. Itt kétszer fúj a szél évente, viccelődnek az egyszerű falubeliek, az egyik hat hónapig, a másik ugyancsak. A lakosság többsége az ukrán-orosz vegyes nyelvet beszéli, de a fiatalok többsége már román nyelven értekezik. Szívesen ültetnek az asztalhoz. Az ételek mondhatni a szegény halászember szája íze szerint készülnek, itt a nap minden szakában szívesen fogyasztanak halat és puliszkát. Minden halételük, amelyeket a vendégszeretet is fűszerez, fenséges, de a hal-csorbájuk is kiváló, amihez a Dunából merítenek vizet.

 

Visszatérve a székely tanyákra, valamennyi szép és rendezett. Ha bővíteni akar a ház körül a gazda, akkor az építőanyagot, sőt a mesterembert is otthonról hozza. Igaz, több száz kilométeres út vezet a tanyáig, de beleszeretni a természetbe és a vízi világba percek kérdése. Esténként nagy beszélgetések vannak, új barátságok születnek, ilyenkor mindig szóba kerül, hogy miként kell ügyeskedni, ha berándít a nagy álomhal. Akik régebbről járnak ide, a régi szép időket emlegetik, amikor, mindig megakadt egy hatalmas harcsa, de ez mostanában egyre ritkább. Hiába, csábító a Duna-delta, s az ott lakók szerint is fogyatkozóban a halvilág, úgyhogy már nem ritka az olyan nap, amikor semmi sem akad a horogra. Sokszor a deltajáró horgászokat a rokonok azzal bosszantják, hogy a zsákmányt bizonyára a tulcseai halpiacról vásárolták, de evés közben ezt is elfelejtik, jöhetnek a halászmesék, s a szakállas történetek. Jó tudni, ha kedvet kapunk egy deltai kiránduláshoz, a vendégfogadók nem csak horgászokat, hanem madármegfigyelőket és pihenni vágyó, a természetet szerető családokat is szívesen fogadják. Használjuk nyugodtan a világhálót, ha kíváncsiak vagyunk a Duna-deltára és benne a gorgovai székely tanyára, hiszen ez az élmény nem csak Európában egyedülálló, hanem a nagyvilágon is.

 

Balázs Árpád

 

Útvonal: Ártánd határátkelő–Nagyvárad (Oradea)–Kolozsvár (Cluj-Napoca)–Marosvásárhely (Târgu–Mures)–Segesvár (Sighişoara)–Brassó (Braşov)–Ploieşti–Urziceni–Slobozia–Hârşova–Tulcea. (Az Ártánd–Tulcea távolság: 805 km.)

 

 

A 15. századtól kezdve a Duna-delta a Török Birodalom része volt. A krími háborút lezáró 1856. évi párizsi béke a Duna-deltát két másik megyével együtt a Moldvai fejedelemségnek juttatta. Egyúttal alakítottak egy nemzetközi bizottságot, amely a hajózást segítette elő. 1859-ben, a Moldva és Havasalföld egyesülésével létrejött Románia része lett.

 

A Duna-delta (románul Delta Dunării) 3446 km²-nyi területével Európa második legnagyobb deltatorkolata a Volga-delta mögött, Románia és Ukrajna területén. A Duna-delta délnyugaton a Dobrudzsai-fennsíkkal határos, északon a román-ukrán határt képezi, keleten a Fekete-tengerbe torkollik. 2500 évvel ezelőtt (Hérodotosz szerint) a Dunának hét ága volt. A Chilia-ág a vízhozam 60%-át szállítja. Az évi 67 millió tonnányi hordalék következtében a Duna-delta területe évente kb. 40 négyzetméternyit növekedik. A Szulina-ág a Delta közpén helyezkedik el, és a Chiliától eltérően egyenes vonalú. A medrét állandóan kotorják a hajózhatóság érdekében. A hossza 71 km és a víz 18%-át szállítja. A Szent-György ág dél-keleti irányú és 112 km hosszú. 1991-ben a Duna-delta a Világörökség része lett. A Deltában körülbelül 15 000 ember él, a legtöbben hagyományos csónakokkal halásznak. A lakosok egy része lipován nemzetiségű, akik vallási okokból menekült óhitű oroszok leszármazottai.

 

Több mint 1200 növényfaj honos itt, 300 madárfaj és 45 édesvízi hal. A Duna-delta területéből 2733 km² szigorúan védett. Több millió madár jár vissza évente költeni a Föld különböző vidékeiről.

 

A távolság Budapest és Tulcea között 1000-1100 km körül van, útvonaltól függően. Az ország területén teljes a mobiltelefon-lefedettség, így a Duna-deltában is. Ajánlatos szúnyogcsípés elleni kenőcsöt, spray-t felcsomagolni. A környékbeli lipovánok barátságos, segítőkész és vendégszerető emberek. A Deltában oroszul, románul, ukránul lehet értekezni.