Szentes ünnepeltje, Korond bajnoka
Szerző: Admin
 Szentes ünnepeltje, Korond bajnoka
Székelyföld egyik legismertebb települése Korond. Neve elválaszthatatlan a kerámiától, a népi fazekasság egyik legismertebb erdélyi központja. Itt, ebben a Firtos-hegy alatti faluban született Lőrincz Márton 1911. október 23-án (és nem 28-án, ahogy a legtöbb forrás említi tévesen). Édesapja Lőrincz (Molnár) Mózes, édesanyja a székelypálfalvi születésű Vajda Anna. Két leánytestvére volt: Anna és Mária. Elemi iskoláit Korondon végezte. Rövid ideig mészárosinas volt egy örmény kereskedő üzletében. Később Székelyudvarhelyre szerződött mint asztalosinas a Gyarmathy-féle asztalosműhelybe.Itt került kapcsolatba a birkózósporttal, hiszen Keresztes Lajos 1928-as olimpiai sikere után megélénkült az érdeklődés a fiatal inaslegények körében a birkózás iránt.

Trianon árnyékában

Édesapját korán elveszítette, még az első világháborúban. Alig volt tízéves, amikor a trianoni békediktátum megváltoztatta a határokat. Jött az impériumváltás, a román hatalom átvette a székelyföldi közigazgatást. Sajnos a mostohaapa sem bánt kesztyűs kézzel vele, nehéz gyermekkora volt. Tizenhat évesen megkapta a sorozópapírt. Akik ismerték, azt mondják, jó kötésű legény volt, nyughatatlan természetű, nem akart román katona lenni, inkább a falu határában bujkáló ifjú Sz. Domokoshoz és társaihoz csatlakozott betyárkodni. Márton kalandos úton Magyarországra menekült (1929). A birkózást Cegléden kezdte el, de 20 évesen már Budapesten kereste kenyerét, a helyiérdekű vasútnál talált állást. A Magyar Atlétikai Club birkózója lett és mindkét fogásnemben versenyzett. Tíz alkalommal volt a magyar birkózó válogatott tagja. Kötöttfogásban (1934) és szabadfogásban (1935) is szerzett magyar bajnoki címet. Szabadfogásban Európa-bajnok (1934) és ezüstérmes is volt, legnagyobb sikerét mégis az akkor kevésbé eredményes kötöttfogásban érte el: Berlinben olimpiát nyert (1936). 

Korondon sportterem, nevével fémjelzett birkózó egyesület, Szentesen köztér viseli Lőrincz Márton birkózó olimpiai bajnok nevét, a Petőfi Sándor Általános Iskola előtt. Ez a Kurca-parti település fogadta fiává a sportolót, aki ezt a gesztust azzal viszonozta, hogy az 1936-os berlini olimpián az aranyérem mellé kapott tölgyfacsemetét a városnak ajándékozta. 

Jó barátja, a szentesi Papp László mondta 1934-ben, mindjárt a stockholmi Európa-bajnokság után róla: „Fagyökérszívósságú, acélkemény székely gyerek.” Ugyanebben az évben (1934) magyar bajnok lett, tussal győzött le majdnem mindenkit. 

Aranyvonat és diadalmenet
 
1936, Berlin – 49 nemzet közel 4000 sportolója küzdött az olimpiai bajnoki címekért. A technika történetében először(!) a televízió is jelen volt az eseményen, de a rádió és az írott sajtó képviselői is nagy számban vettek részt a játékokon. A Deutschlandhalle birkózószőnyege meghozza a világhírnevet. Az alig négy éve birkózó Lőrincznek kevesen jósoltak huszonévesen olimpiai érmet. Mégis győzedelmeskedett a székely őserő. A légsúlycsoportban Lőrincz Márton magyar olimpiai bajnok mögött a második a svéd Svensson, a harmadik a német Brendel lett. Az aranyérmet Múzsa Gyula országgyűlési képviselő, a MOB társelnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja akasztotta Lőrincz Márton nyakába. 
 
Berlinben - kezében a bajnokoknak járó olimpiai tölggyel

Aranyfiú babérkoszorúval

 A Keleti pályaudvaron ünnepélyesen fogadták az aranyvonaton érkező győzteseket. Lőrincz Márton volt az egyetlen, akit nem várt a családja és aki a szülőfalujától távol volt kénytelen az emlékbe kapott tölgyfacsemetét elültetni. Szentes is ünnepelte a bajnok hazatértét, az olimpia után két héttel.

A korabeli fényképek és dokumentumok tanúsága szerint Lőrincz Márton olimpiai bajnokot a kíséretében lévő Zombori Ödönt és dr. Papp Lászlót az egész város fogadta, a pályaudvartól az Erzsébet térig diadalmenetben kísérték. Lőrincz az ezt követő díszebéden válaszolt a lelkes fogadtatásra. Kijelentette: annyira megtetszett neki a város és népe, hogy örömmel vallja magát Szentes fogadott fiának. Ezért viszonzásul felajánlja új szülőföldjének, Szentesnek a berlini olimpián kapott tölgyfacsemetét. A facsemete ünnepélyes elültetésére Lőrincz Márton jelenlétében 1937. március 29-én, húsvéthétfőn került sor a Polgári Leányiskola (ma Petőfi Sándor Általános Iskola) előtti parkban. Lőrincz Márton így köszönte meg a szentesi emberek szeretetét. Mozgalom is indult, hogy házat vegyenek vagy építsenek az olimpikonnak a városban, ám Lőrincz Márton végül nem telepedett itt le. 

Babérral övezettek

Zombori Ödönt és Lőrincz Mártont, a főváros alkalmazásában lévő két olimpiai bajnokot Szendy Károly budapesti polgármester javaslatára előléptették. Akkoriban Zombory Ödön az Elektromos Művek pénzbeszedője, Lőrincz Márton pedig, ideiglenes asztalosként a HÉV alkalmazottja volt.

Fotó a szerző gyűjteményéből

A Toldi Miklós Érdemérem arany fokozatával is kitüntették Lőrincz Mártont – ezt Magyarország Főméltóságú Kormányzója a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére oly polgári egyéneknek, a magyar királyi honvédelmi miniszter előterjesztésére oly honvédségi egyéneknek adományozta, akik a sportolásban kimagasló eredményeket értek el és ezzel a kitüntetésre méltónak bizonyultak.

Az átadási ceremóniának a Testnevelés Háza nagytanácsterme adott otthont 1936. szeptember 22-én, nagy ünneplés közepette. Bajnokaink fürdőztek a népszerűség fényében, mindenki hallani, látni akarta őket. 

„Kicsi magyar világ” 

Miközben Lőrincz Márton tiszteletbeli szülővárosának tekintette Szentest, a szülőfaluról sem feledkezett meg, de hazamenni nem tudott. Egy évtizedet várt a nagy pillanatra, a „kicsi magyar világban”, a második bécsi döntést követően  lehetősége nyílt átölelni szeretteit. Végre láthatta édesanyját is, akit rajongásig szeretett. 

Lőrincz Márton (sötét öltönyben, középen) barátok és támogatók körében
(A szerző gyűjteményéből)

Bözödi György író a kolozsvári Ellenzék című lapban A legboldogabb székelyasszony címmel közölt cikket a berlini eseményről, a lap 1936. augusztus 20-i számában. 

A Magyar Rádió első alkalommal tudósított a nyári olimpiai játékokról. Mikor a berlini olimpián Pluhár István mikrofonjába beszélt, azt kérdezte tőle a kiváló sportriporter:
– Mit éreztél Marci, amikor viaskodtál veszedelmes ellenfeleddel?
Marci kemény, határozott hangon felelt:
– Küzdelmemben az én jó öreg édesanyámra gondoltam, meg a szülőfalumra, a Hargita aljára, ahol édesanyám imádkozott értem. Így segített meg a Jó Isten, így tudtam győzni. 
 
Történelmi pillanat volt, Pluhár István, a Magyar Rádió népszerű riportere mind a tíz magyar aranyéremről élőben számolt be.

Érdeklődtem, a rádió archívumában sajnos nincs meg a keresett Pluhár István-riport hangfelvétele. Egyáltalán nincs hangfelvételük Lőrincz Mártonnal.  


A dobogó legfelső fokán Zombori Ödön (1906-1989) szabadfogású birkózó látható (fenti kép), aki aranyérmet szerzett Berlinben. Állítólag barátai adták össze a részvételi díjat a számára – akkoriban az olimpia egészen máshogy ment, mint napjainkban. A korabeli fotón látszik, ahogy a dobogó legfelső fokán állva a kezében tartja a facsemetét. Az egyébként egyszerű óraleolvasóként dolgozó fiatalember a világháború után Argentínában telepedett le, majd az USA-ba ment, de élete végén visszatért Magyarországra. A tölgyet azonban valószínűleg nem láthatta viszont, mivel a hazaúton a repülőn rosszul lett, agyvérzést kapott és többet nem is tért magához.
 
A Zombori-féle tölgy Budán, a II. kerületben (Fotó: Pest-Buda/ Viczián Zsófia)

A tölgynek van néhány társa az országban. Kabos Endre, aki egyéniben és csapatban is aranyérmes lett vívásban, Berettyóújfalu központjában ültette el a fát, amelyet azóta is nagy tisztelet övez. (Kabos néhány évvel később, 1944-ben, a Margit-híd fölrobbantásakor halt meg.) Hajdúsámsonban is áll egy olimpiai emléktölgy Harangi Imre ökölvívó diadalára emlékeztetve. Kárpáti Károly, szintén berlini olimpiai bajnok birkózó fáját – amely a háborúban elpusztult – pár éve ültették újra a Testnevelési Főiskola kertjében.

Emléktábla - enyhébb helyesírási hibákkal - Szentesen
Fotó: szentes.hu

És volt egy harmadik birkózó arany is: ezt a játékok előtt Szentesen készülő Lőrincz Márton nyerte. Az érem mellé kapott emléktölgyfa a mai napig ékesíti a várost (szülőfalujába, az elcsatolt erdélyi Korondra nem vihette). Lőrincz nem csak nagyszerű sportoló volt, hanem bátor, egyenes ember is: Zomborihoz hasonlóan ő is megtagadta, hogy karlendítéssel üdvözölje a Führert.  (Forrás: Pest-Buda/ Viczián Zsófia)

A tölgyre ma is büszkék a szentesiek - komoly kultusza van
(A fotó a város hivatalos honlapjáról való)

Lőrincz Mártont a berlini siker után többször próbálták visszacsalogatni Romániába, hogy induljon román színekben, de a válasz határozott nem volt. A rokonok elbeszélése szerint azt felelte: „Nem tehetek ilyet, mert édesanyám székely asszony.” 

Bajnokból a névtelenségbe

Bár korábban többször is meglebegtette, a legendás sportoló 1938-ban hagyott fel végleg a versenysporttal, majd leventeoktató lett, a leventeszervezet tagjainak nemzeti szellemű oktatást, katonai kiképzést tartott. Ez a megélhetést, a mindennapi kenyeret jelentette. A második világháború után az orosz csapatok elől menekül, rövid ideig Salzburgban él, 1948. április 29-én Marseille-ből postázta a végleges kivándorlást szentesítő levelét édesanyjának: „Most Argentínába megyek, még egyelőre nem tudom, hogy ott maradok-e vagy tovább megyek és ezért a későbbi időpontban mindent megírok pontosan. Édes jó Anyám most többet nem írok, ugyanis nemsokára indul a hajóm, milliószor ölel és csókol szerető fia”. Mielőtt elhagyta volna a magyar fővárost, a féltve őrzött kincseket, érméket, serlegeket és kitüntetéseket megőrzés végett elvitte a szintén korondi származású L. Áronhoz. Az itthon maradt relikviák sokáig egy üveges vitrinben voltak láthatóak, mondják a rokonok, majd eltűntek, s nem kizárt, hogy valamelyik bizományi boltban kötöttek ki. Sorsuk egyelőre ismeretlen.

Argentínai kenyér 

Egyetlen bűne az volt, hogy a törvénytelenül feloszlatott MAC színeiben versenyzett. Ma sem tudni okát annak, hogy miért választotta a kivándorlást, ahonnan többé nem tudott hazatérni.

Ottani éveiről, életéről keveset tudunk. 
 
Argentínában nem ünnepelték a kiváló sportolót, hanem egy volt a sok-sok bevándorló közül, aki kenyeret és állampolgárságot kért. Utolsó levelét Kanadából postázza 1962. december 5-én keltezve, ezt is az édesanyjához címezte. Az emigrációban töltött éveiről csak annyit tudunk, hogy autófényező-szerelő műhelyt nyitott, és a sok festéktől gégerákot kapott. Halálhírét egy közeli ismerőse, Boros Mártonné levélben közölte a korondi hozzátartozókkal. 

Jó Szelek ölelésében 

Örök álmát az argentínai Buenos Aires egyik temetőjében alussza, ahová a város temettette el, mivel nem volt hozzátartozója. Lőrincz Márton mindig arra készült, ha hazamennek a ruszkik, akkor szabad lesz az út hazafelé. 
 
Levelezéséből –amelyet édesanyjához és rokonaihoz írt– kiderült, hogy azért nem akart megnősülni, hogy könnyebb legyen a visszatérés. A ruszkik hazamentek, de sokkal később. Korond „mikeskelemenje”, a Jó Szelek úrnőjének, Szűz Máriának kikötőjében pihent meg örökre, ott lett nehezebb a föld egy székely röggel. 

Címképen: Lőrincz Márton a berlini olimpián (1936)

Balázs Árpád/ Élő Székelyföld Munkacsoport
 


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita