A román betörésre emlékeznek Udvarhelyen
Szerző: Admin
A román betörésre emlékeznek Udvarhelyen
A Székelyföld folyóirat augusztusi számát teljes egészében az 1916-os román betörésnek szenteli. Hat szerző mintegy kétszáz oldalon értekezik az akkori eseményekről és azok következményeiről. Eredeti források, saját kutatások és visszaemlékezések alapján készültek tanulmányok.

A sok szenvedéssel és jelentős anyagi, emberi veszteséggel járó hadi cselekményekről kevés szó esett ezidáig, hiszen a különböző berendezkedésű, később Erdélyre is kiterjedő román impérium nemzetegyesítésként, a társadalmi fejlődés logikus következményeként éli meg és ábrázolja ma is az akkori eseményeket.

Arról sem nagyon beszélnek, hogy 1916 december elejére a királyi  román hadsereget sikerült az osztrák-magyar-német csapatoknak kiverniük Erdély területéről, december végére Bukarest is elesett, s a Jászvásárra menekülő kormány békét kért a központi hatalmaktól, holott a hadbalépés egyik feltétele az volt, hogy külön béke kötésére nem kerülhet sor.

Ide vonatkozó korábbi írásunkat ITT olvashatja.

Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Élő Székelyföld Munkacsoport 2016. szeptember 14-én, szerdán, 18.00 órától szervez közös megemlékezést a száz évvel ezelőtti eseményekre a Városháza Szent István termében.
 

Meghívottaink: Lövétei Lázár László, a Székelyföld című folyóirat főszerkesztője, Mihály János történész, Nagy József hatörténész, Kápolnási Zsolt történész és Kassay L. Péter, a Városháza munkatársa, aki a családi hagyatékban fellelhető fotódokumentumokból tart majd egy vetített képes előadást, az est házigazdája Simó Márton, író, szerkesztő az Élő Székelyföld Munkacsoport kezdeményezője.

A rendezvény ingyenes és nyilvános, amelyre minden érdeklődőt sok szeretettel várunk! 

Élő Székelyföld Munkacsoport


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita