Folytatódik a bölények visszatelepítése
Szerző: Admin
 Folytatódik a bölények visszatelepítése
Újabb tíz bölény érkezett a dél-erdélyi Szárkő-hegységbe az elmúlt hét végén a faj újrahonosítási programja keretében - közölte hétfőn a WWF Románia. 

A németországi és belgiumi rezervátumokból származó bölények egy 15 hektáros elkerített területen ismerkednek új környezetükkel, és várhatóan egy hónap múlva csatlakozhatnak az elmúlt években szabadon bocsátott bölények csordájához.

Mint a WWF Románia közölte, az elmúlt évek telepítéseiből jelenleg 20 bölény él szabadon a Szárkő-hegység 59 ezer hektáros Natura 2000-es besorolású védett területén.
 
A WWF Románia és a Rewilding Europe egyesület 2014-ben indította el a bölények “visszavadítását” célzó programját, amely a valaha volt legjelentősebb kísérlet a bölények európai újratelepítésére. Az Európai Bizottság Life programján keresztül támogatott program célja, hogy 2020-ig legkevesebb 193, 2024-ig pedig akár 300 bölény éljen szabadon a Déli-Kárpátokban.
 
Csibi Magor, a WWF Románia igazgatója az MTI-nek elmondta: a mostani a harmadik telepítés, korábban 14, majd 17 bölényt telepítettek a Szárkő-hegységbe. A korábbi telepítésekből származó bölénycsordát a kéknyelvbetegség és a védett területen elszaporodott, falkában vadászó kóbor kutyák is ritkították. Az igazgató hozzátette: eddig három bölényborjú született a visszavadítási programban, de mindhárom elpusztult.
 
Az Örményes (Armenis) község közelébe korábban telepített bölények előbb egy 15 hektáros bekerített területen ismerkedtek új környezetükkel, aztán egy 160 hektáros területen kerültek félszabad állapotba.
 
A Kárpátokból 1790-ben (más források szerint 1762-ben) pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció. A bölények egykori honosságára utal az a tény is, hogy a történelmi Moldva fejedelemségnek bölényfej volt a címerén.

Európában jelenleg Lettországban, Litvániában, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Romániában Szlovákiában, Oroszországban és Németországban tenyésztenek félszabad állapotban bölényeket.
 
A világon 2014 januárjában a 5046 bölényt tartottak számon, de ezek közül csak mintegy 3230 élt félszabad körülmények között. Ezeket az állatokat bekerített területen tartják, és télen etetik őket.

Forrás: MTI


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita