Száz erdélyi vállalkozás a második Székely Fesztiválon
Szerző: Admin
 Száz erdélyi vállalkozás a második Székely Fesztiválon
Második alkalommal rendezik meg a budai Millenárison a Székely Fesztivált május 6-8. között – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a II. és III. kerület országgyűlési képviselője az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.
A rendezvény fővédnökeként a tárcavezető Magyarország kiemelt érdekének tartja, hogy a hazai gazdaság mellett, a teljes Kárpát-medencei régió is előrejusson.
 
A Székely Fesztivál erősíti a határainkon innen és túl élő magyarság összetartozását, és megmutatja azt is, milyen kiváló lehetőségek vannak Erdély és az anyaország gazdasági kapcsolatainak szorosabbra fűzésében – hangsúlyozta Varga Mihály. Arról is szólt: a tavalyi, első alkalom – mikor 20 ezren látogattak ki a rendezvényre – megmutatta, hogy a székely majálisnak helye van a fővárosi nyárköszöntő rendezvények sorában.

A politikus elmondta, térségünk termelési és piaci pozícióinak erősítését szolgálja, az országhatárokon átnyúló az üzleti kapcsolatok fejlődése, ezért közös a cél, hogy Székelyföld is be tudjon kapcsolódni abba az egyre élénkülő gazdasági vérkeringésbe, amely Magyarországot jellemzi. Ezzel nemcsak a külhoni magyarok helyben boldogulásának esélyét javítjuk, hanem a magyar gazdaság érdekeit is szolgáljuk – tette hozzá. A tárcavezető úgy véli, hogy a fesztiválon bemutatkozó vállalkozók olyan gazdasági kapcsolatokat építhetnek ki, amelyek hidat képezhetnek majd a helyi, a regionális és a nemzetközi gazdaság között.
 
Az idei rendezvényen – amelynek díszvendége Kovászna megye lesz – 100 erdélyi vállalkozás 1000 féle termékével lehet majd megismerkedni – mondta el Nagy József, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke. Az első – a közönség számára nem nyilvános – napon, május 5-én a Székelyföld gyógyturizmusa címmel a szakma részére szerveznek konferenciát –tájékoztatott Domokos István, az eseményt szervező a Székely Szeretetszolgálat kurátora. Hozzátette: pénteken, szombaton és vasárnap a kultúra, a gasztronómia és a kézművesek mutatják meg értékeiket. A három nap során a látogatók megcsodálhatják a székely kultúrát és gasztronómiát, énekelhetnek és táncolhatnak, megkóstolhatják kézműves ételeket és italokat.

A címképet Eisenmann József készítette/ NGM
 
Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita