Időbank - programzáró
Szerző: Admin
Időbank - programzáró
A Civitas Alapítvány székelyudvarhelyi munkatársai szerdán sajtótájékoztatón jelentették be, hogy véget ért az Adni nemes - kapni öröm projektjük, amely Időbank "fedőnéven" futott huszonhárom hónapon át. A jövő azonban most kezdődik, hiszen közösségeket teremtettek, s immár tíz helyszínen, mintegy másfélszáz taggal "bankolnak".

A Pénzmentes Segítségnyújtás Hálózata elnevezésű projektet közel 73 ezer euró értékben támogatta meg az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 - Civil Támogatási Alap Romániában nevű program. A projekt megvalósulásában partnerük volt a magyarországi Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület.

Az Időbank kigondolásakor és elindításakor - ismételten - nem kis fába vágta fejszéjét a Civitas Alapítvány. Következetes közösségépítő és vidékfejlesztő munkájának ezen állomása alkalmával abban akarja segíteni Udvarhelyszék embereit, és nemcsak őket, hogy erősödjön a jövőbe vetett hitük, ne érezzék kiszolgáltatottnak magukat, bízzanak saját maguk és embertársaik képességeiben és emberségében, a Közösség biztonságot nyújtó erejében és higgyenek a Közösséghez való tartozás fontosságában. 

 
"A közel két esztendős projekt-futamidő alatt számos célkitűzés eléréséért dolgoztunk - mondotta Kis Zoltán projektmenedzser -, félszáz alkalommal látogattunk el az udvarhelyszéki településekre és közösségi találkozókon mutattuk be az összegyűlteknek az elképzelést, és ezen alkalommakkor közel ötszáz kérdőív által megismerhettük az elképzeléseiket is az Időbankra vonatkozóan. Ezekből állítottuk össze aztán azt az ismeretanyagot, amely tartalmazza a felajánlott és igényelt munkákat/szolgáltatásokat is a megvalósulandó Időbank-rendszerben. Egy másik célunk az volt, hogy kiválasszunk olyan udvarhelyszéki településeket, amelyek egy-egy közösségi helyen (könyvtár, művelődési ház, szervezeti székhely stb.) lehetőséget biztosítanak arra, hogy önkénteseink által, fogadóóra keretében tájékoztassuk az Időbank által felcsillantott lehetőségekről az érdeklődőket. Tíz ilyen település került kiválasztásra és jelenleg tíz, Időgazdának „kinevezett” önkéntes vesz részt ebben a munkában. Abból a célból, hogy szolgáltatásaikat a legmagasabb szinten nyújthassák, Időgazdáink több alkalommal vehettek részt tájékoztató és felkészítő rendezvényeinken. (...) A nagy kihívást mindezek után annak az internetes Időbank-rendszernek, vagyis egy internetes Platformnak az elképzelése, megtervezése és kivitelezése jelentette, amely lehetővé teszi minden szükséges információ összesítését, hogy megfelelően tudja kezelni az Időpontok Kapásának és Adásának történeteit. Ennek hivatalos elindítására, az idobank.ro oldalon keresztül, 2015 júliusában került sor. Az azóta eltelt időszakban, a mai napig körülbelül 150 személy regisztrált az interneten keresztül az Időbank-rendszerbe, és ezzel egyidőben el is kezdődött a szolgáltatások, a segítségnyújtások sorozata."
 
A jövő most kezdődik

A projekt hivatalos/támogatott része lezárul április 30-án, de az Időbank által felkínált lehetőség, hogy általa az emberek közelebb kerüljenek egymáshoz, s az Adás és a Kapás lehetősége megmarad. A kisebb-nagyobb álmok megvalósulásához az Időbank továbbra is biztosítja a keretet. Ezt vallja Kulcsár Orsolya, a program társmenedzsere, bízik benne, hogy az ötlet csak most kap igazi lendületet. 

 

Az Időbank túllépte Udvarhelyszék határait, Szilágy megyében, Magyarországon, Kanadában is vannak tagok és érdeklődők. Folyamatosan bővül a partneri kör, és lassan ki fog alakulni a termékek cseréjének módszere is.

A közösségépítés hite - mindannyian boldog tulajdonosok vagyunk

Az Időbank nagy előnye, hogy a felajánlások nem két ember között zajlanak, hanem a tág partneri körben jelentkeznek és élnek az ajánlatok. Idegenekként kerülnek egymással kapcsolatba a felek, s a közösen vagy az egymás számára elvégzett munka által már akár egy óra múltán is, régi ismerősökként, barátokként válnak el egymástól, az újabb találkozás és a szolgálatfelajánlás reményében.

Modern kaláka ez, amelyet meg kell honosítani, vissza kell "telepíteni" a mindennapi gyakorlatba, mert lehet, hogy a szomszédos faluban, vagy a harmadik lépcsőházban van az az érték, az a termék, az a szolgáltatás, amelyre egy-egy szíves ajánlat jóvoltából szükségünk lehet. És magunk is rendelkezünk egy olyan értékkel, amelyet ennek fejében átadhatunk annak az embertársunknak, akinek épp arra van szüksége. Az Időbank által emberi kapcsolatainkban, környezetünk rendbentartásában és a közösségek erejének kiteljesedésében egyaránt gazdagodhatunk.

A két menedzser - Kulcsár Orsolya és Kis Zoltán - azt kívánta a zárszóban Udvarhelyszék lakóinak, hogy élvezzék és segítsék az Időbankot, ezáltal is segítve egymást.

Címkép: Kulcsár Orsolya és Kis Zoltán a programzáró sajtótájékoztatón
A szövegközi képeken a sajtó képviselői és az érdeklődők az április 27-én tartott összejövetelen az alapítvány székelyudvarhelyi székházában - Fotó: Bákai Magdolna/ Civitas


Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport


 
 


TÁMOGASSA ADÓJA
2%-VAL AZ
ÉLŐ SZÉKELYFÖLD
EGYESÜLETET!
CIF: 36825602
Asociatia "Secuimea Vie"
537061 Atia nr. 127,
Jud. Harghita