Áfonyalevél és tunguz nátha
Szerző: Admin
 Áfonyalevél és tunguz nátha
Olvastam a Sorstalanságot, megnéztem a Saul fiát, de azért a Sinistra körzet sem leányálom. Mi több, ugyan nem annyira vaskos mint Pasternak Zsivago doktora, de mindenképp „úthenger-regény”. Kelet-európai szürreralizmus ez, látszólag elrugaszkodva a valóságtól. Mégis vaskos látlelet arról a léthelyzetről, amiben részünk volt negyven évig. Csak néhányat sorolok:  hargitafürdői kaolinbánya,  a szentimrei higany-büdös  vagy balánbányai medve-és embervadító derítőállomások, ezekszürkeségét, vadregényes szépségét ötvöző, de azt  jócskán meg is haladó, elvont, kitágított tájban és politikai rendszerben működő világok ezek.

Velőnkig hatoló irracionális világ ez, elképesztő szenvtelenséggel megélt, fanyar tudomásulvétele mindannak, ami nem változtatható, de amelyben mégis megmaradt a Bodor Ádámban  és hősében, (talán alteregójaként használt) Andrej Bodorban is bujkáló belső szabadság, függetlenség, elszántság és céltudatossság. Nem kellett szürke gúnárrá, aparatcsikká, vagy a rendszer kiszolgálójává válnia, sőt tiszteletet ébresztve a lágerparancsnokban, tudását, segítségét ugyan felhasználták, de szabadon engedték, s hagyták, hogy keresse fiát.

Ebben a 15 novellára felfűzött, műfaj- és kánon-felforgató regényben keveredik fikció a valósággal, idősíkok szövik át egymást, keresztül-kasul, az elbeszélő és főhős felváltva, hol első, hol harmadik személyben tudósít, miközben a következő fejezet mindig visszautal az előbbibe, s újra összefoglalja az eddig történteket.

Nehéz regény. Nyomasztó ez a szürkeség, az önmagába zárt, elembertelenített, diktatúrától megfojtott,szövevényesen absztrakt világ, ahol  már a túlélésért való ösztön is kiveszett. Szinte hátborzongató a lesújtó, „mindegy hogy lesz” állapot, ahogy ezek az emberek máról holnapra nem búsulnak egyebet, csak, hogy  legyen egy kis denaturált szesz, amit szénen átszürve magukba csepegtetnek, ezzel is kábítva  magukat, tompítva érzékeiket, hogy kibírják, amíg nem jön a tunguz nátha, s karanténba zárt  vírusgócokként  fel nem gyújtják őket az erdő közepén.

A körzet lakói megszokták a szörnyűségeket: a félelmet, az elzártságot, a katonai diktatúrát, a kizárási tilalmat, az étlenséget, a fertőző betegséget. A gyilkosság, kivégzés, nemi eltévelyedés, az önfelnyársalás, a félszegség vagy eszementség megszokott. Az hogy dögcédula van rajtuk, hogy egy nap egyszer van vonatjárat, hogy nincs áram, élelmiszer, hogy a jegyre adott denaturált szeszből  maximum berúgunk... ez mind mind megszokható. Mi sem természetesebb annál, hogy „ez van”. Senki nem harcol, nem lázad, ellenállásnak nyomasincs, nicsenek céljaik, még napi munkájuk, foglalatosságuk is alig. Azt hihetnénk: ilyen világ nem is létezik. Elképzelhetetlen, hogy lennének ennyire semmibe hulló, kietlen, fájdalmasan rezignált, sehova sem tartó sorsok, melyek életútját vészjósló csonttolú madarak és jeges sár, griffmadarak és áfonyalevelek szegélyezik. Nem több, mint puszta kitaláció. Holott aki  bőrén tapasztalta az erőszakrendszer kegyetlenségét, ahhoz, hogy ilyen képet fessen a valóságról, túlzott képzelőerőre nincs is szüksége. A diktatúrák  ilyen gettókká, állativá aljasodott lényekké fokozzák le az emberi közösségeket.
 

A Sinistra-körzet nem megszépített gyermekkori Erdélyt varázsol az olvasó elé. Inkább a magyarok, románok, ruszinok, örmények,törökök, ukránok és cipszerek kényszerű együttléte, egymásra utaltsága, egymásra gyakorolt hatása, túlélése rajzolódik ki, mintsem valamiféle romantikus, békés Erdély-kép. S mindez a Habsburg monarhia romjain, a háborúk szabta határok, a római és a bizánci kereszténység és szokásvilág szürreális határvidékén. A gyönyörűen hömpölygő, egymásba fonódóan letisztult, átütő erejű képek, megkapó szépségű nyelvi fordulatok mentén a regényből ezt is érdemes kiolvasnunk. Bodor Ádám könyve méltán lett érettségi tétel az anyaországi diákok  tesztvizsgáján. Ez a regény egyszerre érdekfeszítő és nyomasztó, felkavaró és megdöbbentő, sodró lendületű és sokat sejtető. Olvasóját nyugtalanítja, nem egyszer félelemmel és kíváncsisággal tölti el. Leszámol az illúziókkal, valami érthetetlen cinikus humor bújkál a sorok közt, mintha azt jelezné, egy diktatúrát nem lehet másképp túlélni. Azt hiszem nemcsak Agatha Cristie-nek, de James Bondnak is adna munkát jócskán. Mégsem tudtam letenni, mert gyötrelmes szépségű, gyönyörűséges  lírai megfogalmazásai vagy a szenvedés és a kegyetlen valóság, olyasfajta ártatlan, együttérző leírása ragad magával, amelyre csak kivételes tehetségű írók éreznekrá. Ilyen Bodor Ádám is. Sinistra körzete nem könnyen kibogozható talányok sora. Utolsó oldalig tartogat meglepetéseket, megfejtésre váró rejtélyt.

Egy interjúban a szerző úgy fogalmazott, hogy ő a rendszerváltás utáni években sem érezte magát szabadnak. Szerinte ugyanis „a szabadság, akárcsak a boldogság, emberi tulajdonság. Ne várjuk megérkezését a külső környezettől. Ez ott van bennünk, valahol a bordák mögött, és az a feladatunk, hogy megkeressük magunkban...”
 
Nyolcvanadik születésnapján tisztelettel emelem kalapomat, s kívánom: Isten éltesse sokáig!

Bodor Ádám fotóját Szabó Károly készítette.

Sebestyén Péter
 
 


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!