EGY VISELETKUTATÓ DILEMMÁI
Szerző: Admin
EGY VISELETKUTATÓ DILEMMÁI
Hosszú évek óta próbálnám saját kutatási területem, a barcasági csángó falvak viseletkultúráját feltérképezni. A rengeteg fennmaradt fénykép ellenére is nehéz képet alkotni a viseletalakulás lépéseiről, mikéntjeiről. Leírásaink esetlegesek, ám kiindulópontunk mindenképp Orbán Balázs munkája, amelyben a Barcaság is megjelenik, még ha a 19. század közepi viselet leírása itt sem teljes. 

Ha már van hétfalusi meg krizbai adat Orbán Balázsnál, mit is gondol a naiv kutató, aki éppen a Sóvidékről kíván képet alkotni? Hogy minden bizonnyal talál a vidék falvaihoz is kiindulópontot, ha fellapozza a köteteket. Milyen kézenfekvő is lenne! Hiszen a 19. század dereka, a forradalom utáni időszak számtalan változás tanúja.

Ám a nagy székely néprajzkutató és a fotográfia úttörője a történelemre figyelt, a települések múltjára, iparára, ritkábban a szokásokra és a viseletekre, mint tette ezt igencsak részletesen a VI. kötetben, azaz a Barcaság leírásánál.

Felvetődik a kérdés ily módon, hogy az egyes településekre vonatkozó történeti szakirodalom, de akár egyszer falutörténetek, képesalbumok, óriási fotóhagyatékok hiányában mennyire rajzolható meg a Sóvidék viseleti térképe, ráadásul történelmi mérföldkövekkel kirakott korszakokra bontva? E rövid írásomban is inkább esettanulmányok sorát fűzhetem egybe, kérdésekkel teletűzdelve, mintegy figyelemfelhívásként.
 

Ifjú pár 1910 körül
- Páll Lidia gyűjteményéből

Biztos vagyok benne, hogy ha a Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára éppen nem költözne, és nem lenne a milliónyi dokumentum épp különböző dobozokban, könnyebb lenne e kérdést megvilágítani, hiszen minden korban akadtak önkéntes gyűjtők, akik felfigyeltek jelenségekre, vagy fontosnak tartották saját településük leírását. A dokumentumok fizikai megtekintése helyett marad az, hogy megnézzük a Néprajzi Múzeum digitális adatbázisát, miután egyébként a hazai Kriza János Néprajzi Társaság digitális gyűjteményében semmilyen releváns adat nem bukkant elő. A Néprajzi Múzeum portálja is hosszú órákra adott feladatot, hiszen nem volt egyszerű megtalálni azt a néhány (egyébként minden bizonnyal több van) nyomatot, azaz képeslapot, rajzot vagy fényképet. Most ebből az adatbázisból emelek ki néhányat.
 

 
Székely leányt ábrázoló képeslap - a lenti kép bal szélén, Horváth Jenő 1923-as rajza
alapján. Orbis Pictus Magyar Népviseletek sorozat 11. lapja.

A készítés ideje 1923 és 1940 közé tehető, a készítés helye pedig Siklód. A vízhordó lány bokáig érő ruhájának színe inkább tüdőszínnek mondható, a valóságban ezt nehéz elképzelni. A mellény azonban elől zsinórozással díszített. A szoknyán egyszerű fehér kötény. Az ing hosszúujjú és csuklón gombolódó, az ing gallérja pedig magasnak és fodrosnak tűnik. Szintén siklódi lányt látunk Haáz Ferenc Rezső, a székelyudvarhelyi református kollégiumi rajztanárának füzetéből. A két nyomaton talán csak a mellény zsinórozása közös. Haáz 1932-ben készült rajzán a szoknya már rövidebb, piros színű és körben két fekete csík fut rajta. A mellény fekete alapon, piros-zöld virágozású, elől zöld a zsinórozása. A lány lábán piros csizma, köténye pedig két sarkában virággal hímzett. A lány haja feltűzve, nem kivehető, hogy befont-e.

Szintén Haáz Ferenc Rezső rajzai között van még „fiatal lány ünnepi viseletben, szemből és háttal ábrázolva.” Készült 1932-ben Parajdon. A lányon sötétpiros-zöld csíkos rakott szoknya, amelyen két végül fekete csík fut körbe, virágosan hímzett fehér kötény, piros mellény. Az egy ágba fonva hajában zöld szalag. A szolokmai lány szoknyája piros, zöld, fekete csíkozású, két körbe futó fekete csíkkal. A mellény színe piros, fekete szegélyezéssel. Az egy ágba font hajában a szoknya színével megegyező szalagok vannak. A kötény virágosan hímzett, a lány lábán pedig félcipő. A rajzot szintén Haáz készítette 1932-ben. 
 

Siklódi leány (2019) - Dávid Botond felvétele

A Lézerpont Látványtár online adatbázisában képet nem látunk, de a siklódi leányviselet viselet leírása a következőképpen jelenik meg: „Haja egy ágban hátravezetve. Egyszerű gyolcs székely inget, felette barna mellényt visel fekete bársony rátéttel. A szoknya a mellény anyagával egyező, derékban húzott. Köténye hímzett. Lábán ezerráncú csizma.” Az adattár ezt a viseletet az 1930-as évekre teszi, tehát összhatásában hasonlít az 1923-ban megjelent nyomatra. Ugyanitt Kibédet tévesen a Mezőséghez sorolva, még egy adat található az 1940-es évekre vonatkozóan: a lány „haja kettéválasztva és kétágú copfba fonva, áganként színes selyemszalaggal díszítve. Fehér gyolcsból készült hosszú ujjú, hímzett székely inget, piros és fekete színnel tagolt szövött gyapjúszoknyát és mellényt visel. A szoknya és a mellény fekete bársonnyal díszített. Köténye egyirányba rakott fehér gyolcs, két sor csipkebetéttel. Lábán fekete csizma.”
 

A kép jobb szélén álló lány - a Tamási Áron Gimnáziumban működő Gereben Néptánccsoport 
tagja "rekonstruált" siklódi viseletben (2021) - Laczkó György felvétele
 

 
A Székelyudvarhelyen élő Nagy-Imecs Zsuzsa siklódi ruhája 1938-ban készült -, akinek édesanyja
Haáz F. Rezső tanítványa volt (2021) - Simó Márton felvétele

Az adatbázisok áttekintésű után, második körben arra voltam kíváncsi, hogy akár a Néprajzi Értesítőben, akár az Etnográphiában milyen mértékben jelentek meg írások a Sóvidékről, esetleg ezen belül a viseletekről. Az eredmény – úgyszólván – meglepő: igen csekély címszó található a településekről, azok szokásairól vagy kézművességeiről.  A folyóiratok lapozása közben eszembe jutott az Ifjú Erdély, amelyben Haáz F. Rezsőnek több viseletleírása is megjelent. (A közelmúltban a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont elegáns kivitelben újra megjelentette a jeles néprajzi gyűjtő és múzeumalapító rajzait!)

Haáz F. Rezső (1883-1958)

Az 1932-ben írt cikkből érdemes idézni, már csak azért is, hogy összevethessük Haáz akkori ajánlatát a viseletek készítését illetően a mai törekvésekkel és gyakorlatokkal. 1932 áprilisában indult a Leányaink nemzeti viselete című sorozat, amelyben Haáz Ferenc Rezső arról ír, hogy mily örvendetes, hogy „divatja indult a nemzeti viseletnek. Különösen a Székelyföldön terjed ez a gyönyörűséges igyekezet, és ma már olyan arányban, hogy főkép Csík városaiban megoldottnak tekinthető, mert ott alig találkozik leány, akinek ne volna ünneplő nemzeti ruhája.” Mint kiderült, a Református Nőszövetség, valamint a Bibliakörösök munkájának eredményeként Maros- és Háromszéken is szaporodni kezdtek a viseletek. Ennek érdekében kínál Haáz F. Rezső is „ruhatervet”, hogy ha „megbízható, igazán stílusos minták hiányában nem tudják milyen is legyen ruhájuk szabása-díszítése”, akkor ihletet merítsenek. Hozzáteszi azonban, hogy „ahol még megvan az eredeti népviselet, ott természetesen a begyökerezett helyi stílust kell megtartani; de ahol teljesen kiveszett, ott választani kell a megmaradottakból. A közlendő minták elég változatosak ahhoz, hogy mindenki kiválaszthassa közülük az egyéniségének és ízlésének legmegfelelőbbet. Minden minta egy-egy vidék vagy falu viseletét adja, kihangsúlyozva annak sajátos jellegét, de egyúttal megjelöli leírásában azokat a változtatásokat is, melyek a városi leány kedvéért indokoltak s nem veszélyeztetik a ruha karakterét.” Haáz Rezső ezen mondatai igen fontosak olyan szempontból, hogy rávilágítanak a két világháború közötti mozgalom jellegére és működésére, és részben magyarázza a kialakult viseletek színeire rakodott jelentéseket. A továbbiakban néhány típust település viseletét írja le, rajzot mellékelve hozzá. Egyébként a Néprajzi Múzeum adattárában lévő rajzok körvonalait tökéletesen kiegészítik a folyóiratban megjelentek, így a siklódi viseletét.
 

Alsósófaévi leány Budapesten (1941)

„Inge négyszegletes nyakkivágású, mely elől-hátul u. n. darázsfészkes, vagyis sűrű ráncba húzott. Ujja hosszú, kézelős. (A székely leány sohasem hordott könyökön felülérő rövid ujju inget!! ) A lájbi alapanyaga piros-tarkánkockás vagy sima piros szőttes. Alant széles (12-15 cm) fekete bársonyszegés, kar és nyakkivágás szintén bársonyszegélyes, de csak 2 cm szélesen. Elől a bársonyra alkalmasra 1/2 cm-es élénkzöld u. n. szőrszinór sujtás, nagyság szerint 5-7 rendben piros gombbal. A széles alsó szegéssel párhuzamosan két keskeny (1 cm) bársonyszalag fut a derék körül, 3 cm távolságban egymástól; a felső nyakkivágást is megkerüli. Ezeknek a közét kitölti egy sujtásdísz; egymást metsző piros-kék, a nyak körüli körön: piros-zöld hullámvonal 2 mm-es sujtászsinórból. A hátrészen tarajszerü fekete bársonyrátét, zöld sujtászsinórral szegve, a cakkenek hegye mentén I cm-es bársonyszalag, íveléssel. A rokolyapiros alapon 1/2cm-es fekete csíkos szőttes, fekete bársony díszítéssel. Kötény: fehér, két sarkában piros-kék vagy csak piros régi varrottas minta lapos hímzéssel. Anyaga – úgyszintén az ingé is lehet az igen nehéz házi gyolcs helyett chifonbatiszt. Fejdísz: 3 cm széles fekete bársonyszalag, apró fehér gyönggyel szegve. Hosszú haj: fonatba leeresztve piros és zöld szalag belefonva. Rövid hajnál: fejrevaló bársonyszalag, tarkón hozzá kötve széles piros szalagcsokor, melynek 2 vége lelóg a térdhajlásig. Lábbeli: piros csizma vagy fekete harisnya (semmi esetre testszínü) és fekete cipő.
 
A szolokmai viselet
 
Lájbi: derékban és nyakkivágásban 3 ujjnyi széles fekete bársony szegés, mely elöl a gombolásnál tenyérnyi szélességben a piros szőttes alapanyagot láttatja. A bársony rátét belső szélei s a hátrész varratait egyujjnyi széles búzavirágkék u. n. szőrszalag követi, melyet 2 mm széles fekete sujtás diszit. Sajátságos disze még ennek a lájbinak a piros gombok alatt alkalmazott világos kék selyem kokárda. Rokolya: vagy sima piros, vagy piros-fekete, kék csíkos szőttes. Disze lent és középen fekete bársony rátét. Kötény: fehér lent csipkével szegett és írásos székely mintával szegett. Ing: galléros, mandzsettás csipkével díszített. A fejdísz fekete bársony, a bajfonat dísze piros kék hosszan lelógó selyemszalag.
 
Parajdi ruha 
 
Mellény: anyaga piros, zöld vagy tarkakockás szőttes. Dísze fekete bársonyszegés, mely derékban legalább 10 cm széles. A szegések belső kontúrjával párhuzamosan fent 1 cm. Széles bársonyszalag s a közt kitölti egy hullámvonalas sujtásdísz, mely „dísz-pertlí“ név alatt készen kapható. A hátrészen a keskeny bársonyszalag belső oldala mentén egy ilyen halad. 'Rokolya: piros, zöld vagy tarkacsíkos szőttes, a rendes bársony rátét disszel. Kötény: fehér vagy más, de halovány színű kreton vagy batisztból, egyszínű írásos kivarrással. Ing: nyakas vagy lövétei. Hajfonatban tarka szalagok.
Ünnepi díszruha. Mellény: felsőrákosi „küsbunda“ motívumaiból kombinálva. Szegése virágos, hímzett minta derékban és válIon zöld-bíbor, egyebütt csak kétféle zöld. Elő rész és hátrész virágdísszel ékes szintén csak e két színnel hímezve. Az elő részen fehér gomb 3 rendben, fehér selyemzsinór, gomboló hurokkal. Nyakkivágás szegése: fehér selyemcsipke. A szoknya a mellény anyagával azonos fehér selyem; díszítése nincs. Az ing: fehér crep de chine; nyakatlan, elől-hátul „darázsolt" kézelő-csipkés. A kötény anyaga azonos az ingével. Fehér csipkével körített. A mellény virág- és levélfüzér motívumaiból tervezett díszítéssel ékes, természetesen ez is zöld-bíbor színben tartva. A kötője elől csokorba kötött, bojtban végződő fehér selyemzsinór. Fejdisz: zöld bársonyszalag, tarkóhoz hozzákötve tenyérnyi széles fehér selyemszalag-csokorból indul ki és térdhajlásig ér.”

A cikksorozatból csak a Sóvidékre vonatkozó viseletleírásokat emeltem ki. A folyóiratban közölt rajzok az elmúlt időszakban több helyen is megtekinthetőek voltak, nyomtatásban is megjelentek. Haáz Rezső a cikksorozat végén közli azt is, hogy az eredeti rajzokat hol lehet megvásárolni, illetve még további hasznos tanáccsal is ellátja az olvasókat. „A közölt tizenkét ruharajz kézzel színezve is megrendelhető Dr. Gyárfás Pálné Cristur -Székelykeresztúr (Jud. Odorheiu) címnél. Teljes sorozat ára 100 lei, egyes lap 10 lei. Ugyanott rendelhető bármely ruha szőttesanyaga méterenként 50 l. árban. Egy rokolyához szükséges 3, egy mellényhez 1 méter szőttes. A szövést az udvarhely megyeí Nőszövetség irányításával a keresetre nagyon reászorult falusi székelyasszonyok végzik, jót tesz velük, aki itt szerzi be a ruha anyagát. Az itt készült szőttes, bár színben és mintában teljesen azonos azeredetivel, csak fél olyan nehéz, mint a falun készült szőttes, a könnyebb ruhaanyaghoz szokott városiaknak tehát mindenképp megfelelőbb.”
 
A fentiek tükrében nézzük meg, hogy az elmúlt években milyen viseleteket talált a székelyudvarhelyi Dávid Botond, akinek viseletfotói szintén több kiállításon is megtekinthetőek voltak már.
 

Siklódi leányok (2019)


Siklódi fiatal pár (2019)

Kibédi leány (2019
 

Alsósófalvi leány
 
Végül nézzük meg, hogy mire következtethetünk egy település fényképalbumából. Cseresnyés Attila Annakidején – Parajd múlt százada képekben című kötete 2009-ben jelent meg. Bár külön viseletekről szóló fejezet is, a ruházatot az egyes eseményekhez kapcsolódóan is megfigyelhetjük. A fényképek készítési idejét néhol pontosan tudjuk, máshol csak elnagyolt az információ, így az 1900-es évek elejétől szinte napjainkig terjed a válogatás.

A század eleji képeken sok helyen nem szerepel dátum, de a szoknya hossza eligazít abban, hogy I. világháború előtti fotókról van szó, amelyeken a kép igen vegyes. Bár a népviseletnek nevezett ruházat elsősorban az ünnepi viseletet jelenti, ebben az időszakban már nagyon kevert a kép. Az ún. polgári viselet része a rékli vagy szorítós firiskó (egy-egy vidék más-más szóhasználattal élhet), a szoknya és a kötény. Nyilván ennek is megvannak az ünnepibb változatai is, azonban ezek a fényképekről alig állapíthatóak meg. Hogy ebben az időben hogyan nézhetett ki Parajdon a népviselet, az nem állapítható meg a fényképekről. Azonban azt igen fontos megjegyezni, hogy miközben a lányokon és asszonyokon már a polgáribb öltözeti darabok figyelhetőek meg, addig a férfiak még mindig a teljesen hagyományos, harisnyás, lobogó ujjú inges és mellényes viseletben jelennek meg a képeken, legyen az hétköznapi vagy ünnepi viselet.

A következő időszak már a két világháború közötti. Az 1934-es képen a női ing kihajtott gallérú, szélén madeira cakkozással, a kötény kerekített, fodros. Mivel a fényképek nem színesek, így nem állapítható meg semmiféle szín, így van olyan sötétnek tűnő szoknya, amelyen egy világosabb szövött csík látható, de egyszínű világosabb szoknya is Ebben az időszakban már keverednek a viseleti darabok, így nem véletlen, hogy a „székely ruha” szoknyájához réklit vett fel a viselője.
 

Konfirmációs csoportkép az 1940-1944 közötti időszakból

A II. világháború utáni évtizedekben több változata is megjelenik az ünnepi viseletnek, amely lassan funkcióval is párosul, pl. konfirmáció vagy bérmálkozás viselete is lesz, felváltva a korábbi (esetleg) fehér ruhát. Egy-egy képen a következő női összeállítás látható: fekete mellény, fehér blúz, amelynek talán fodros a nyaka, kendővel hátra kötve a haj, kötény világos, de inkább szövetnek tűnik az anyaga.
 
Alsósófalvi fiatal pár (1950 körül)
- Szász Erzsébet gyűjteményéből

A kötény lehet kerekített, fodros is, illetve megjelenik a könyékig érő ingujj is. Ami a keveredést illeti, egy 1941-es konfirmációs fényképen a lányokon olyan típusú zsinóros mellény látható, amely egyébként az ún. magyarruha kelléke. A fehér színű szoknyából, piros mellényből, többnyire piros vagy zöld kötényből és pártából álló magyarruha szinte kizárólag színpadi viselet vagy a szüreti bálok csőszleányok ruházata.
 
 

 

Szüreti bálozók viselezte az 1930-as. az 1950-es és az 1980-as években

Az 1950-es években igen gyakran közösségi eseményeken (pl. kórustalálkozók) vettek részt a parajdi leányok és asszonyok, amelyekre minden bizonnyal viszonylag egységes viseleti darabok készültek, ezáltal azok szinte egyenruha jelleget kaptak. Ekkor már a ruhához tartozó kötény egyenesen szabott és egyformán hímzett. Az egyéni fényképeken az idősebb asszonyokon sötét színű, rakott kötény is megfigyelhető, akkor még általános viselet volt a fejkendő is. Ekkor a kislányoknak már egyszerűbb, világosabb színű a viseletük. 
 

Alsósófalvi iskolások (1960-as éves második fele)
- Pál Lídia gyűjteményéből 

1990 után a szoknya és a mellény színe is piros, a kötény hímzett, ez a ma általánossá vált viselet a könyv tanúsága szerint.
Nyilván a fentiekben leírtak csak kiragadott példák az adott könyv tükrében, és további hagyatékok tükrében mutathatnánk be a parajdi viselet 20. századi változásait. Az azonban minden településre elmondható, hogy a 19. század végén, illetve a 20. század elején egy-egy település hagyományosnak mondható viselete eltűnik vagy átalakul, hiszen a divat hatása alól senki nem tudja magát kivonni. A Trianon utáni időkben a viselet már többletértelmet kap, ahogy Haáz Rezső is írta, nemzeti viseletté válik. Ahol már nincs hagyományos, ott kölcsönöznek máshonnan, megteremtve a falura vonatkozó egyedi vonásokat, amelyeket aztán magyarázattal is ellátnak, pl. a csíkok színe és szélessége a tulajdont jelöli.

 

Farsangtemetés (1987) - Bálint Zsigmond felvétele

A II. világháború utáni évtizedekben mindenféleképp megfigyelhető a viseletek egyszerűsödése, egységes kialakulása, sőt, a kereskedelem meghatározta piros-fekete csíkos anyagból készült szoknya lesz a „székelyruha”. A rendszerváltás után újabb útkeresésnek vagyunk tanúi: egy-egy közösség igyekszik feltárni múltját, az esetleges régi darabok alapján igyekszik visszatérni a század eleji viselethez, de legalább a két világháború közöttihez. Bár olykor egy-egy mellény a kereskedelemben kapható anyagból készült, ma már örömteli az a tény, hogy egyre több népi szővő kínál minőségi anyagokat az adott falura jellemző színekben. Viszont miközben a női viseletben igyekeznek feloldani az egyenruha-jelleget, addig a férfiviseletben azt láttuk a rendszerváltás után, hogy az egyenszabású, zsinóros mellény egyfajta magyarság-jelképpé vált, amelyet a férfiak és legények éppúgy felvettek a székelyharisnyához, mint a hétköznapi, városi viselethez, ráadásul a Kárpát-medence igen sok térségében. Ezen a téren is nagy a viseletkészítők felelőssége, hogy az adott település, régió sajátos, más településétől jól megkülönböztethető darabjait készítsék el.
 
A Sóvidék Népviseletben IV. találkozó részvevői 2021. október 2-án
- Szabó Károly felvétele

A címképen: középkorú siklódi pár (2019) - Dávid Botond felvétele

Az itt szereplő archív képek az Őseink viseletben c. kiállítás anyagát képezik, amelyet az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport a Nemzetstratégiai Intézet (NSKI) támogatásával hozott létre és összesen 80 felnagyított fotográfiát - 50 x 70 cm - juttatott vissza az alsósófalvi közösségnek. A képeket a helyi kultúrház nagytermének falain, állandó kiállítás formájában helyeztük el.

VERES EMESE GYÖNGYVÉR
 


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!