A SZAVAK KITEKERT NYAKA
Szerző: Admin
A SZAVAK KITEKERT NYAKA
Figyelem, hogy milyen svunggal, lejtmenetben haladunk a posztmodernség útján. Az még csak hagyján, hogy a kilencvenes évek elején végre kiszabadultunk a kommunista bezártságból és nyakunkba vettük a világot, hogy tanuljunk valami jót, szépet a nyitott társadalmaktól, amelyektől itthon eltiltottak, vagy amit tabuként kezeltek. Az angol világnyelvvel egyszerre mindenütt megértethettük magunkat, és szélesedett a látókörünk.

Azt is észrevettük, hogy bizony az angolszász meg egyéb kultúrkörökben másként gondolkoznak, mást jelent ugyanaz a szó, másképpen fogalmazzuk meg érzéseinket és gondolatainkat magyarul. Egy idő után aztán rájöttünk, hogy a számítógépes világnyelv teljesen idegen a mi felfogásunktól. Persze a nagy igyekezetben ezt inkább szégyelltük, nehogy valamiről lemaradjunk. Így hát, ha nyögvenyelősen is, de tudomásul kellett vennünk, hogy ezt a bikkfanyelvet meg kell tanulni, mert ez hozza nekünk a pénzt. A fogyasztás, a verseny kényszere pedig diktálta az iramot, és könnyebb volt feladnunk saját nyelvünk képi világát, filozófiáját, csakhogy a nyugatiakkal egyenrangúként mozoghassunk a brandek és applikációk, a tenderek és a ménsztrím piaci porondján.

Lassan már nem is zavart, hogy a számítógépünk "süteményeket" használ, adatvédelem céljából, az amerikaiak a tévét, az angolok a metrót nevezik tub-nak, s így az ingyenes videómegosztó a te dobozod (You Tube) lesz, amelynek biztonságában az egész világot nézheted és az is nézhet téged. A puskázásra nincs angol szó, ezért inkább csalásnak (cheating) nevezik, nekünk azonban a fair play játék elve katasztrófát jelentett volna. Lopni nem, de kijelölni és kimásolni, azaz copy pastelni lehet… Azt is nehezen szoktuk meg, hogy egy-egy szó más nemzeteknél mást jelent: kiss - angolul csók, svédül vizelés gift - angolul ajándék németül méreg, air - angolul levegő, indonézül víz, no - angolul nem, lengyelül pedig igent jelent, fika - svédül kávé, a kaka pedig sütemény…

A nagyobb gond azonban ott kezdődik - s ez már valósággal jelenséggé vált, hogy nyelvünk kifejezőereje gyengül, hanyatlik, satnyul, megbicsaklik, amikor minden helyzetre az angolszász, globális média szajkózta szavakat kezdjük ráerőltetni. Eltűnnek a helyi nyelvjárások, az eredetiség, az íz, a hangsúly, s marad az egy kaptafára, a városi menő divatra alapuló közbeszéd, írás. A mindenáron megfelelni akarás szellemi immunrendszerünket is ripityára töri.  Nem teszünk már erőfeszítést, hogy igényesek legyünk beszédünkben, nem olvasunk; sms-stílusban írunk, nyökögünk, ö-zünk, és egy bővített mondatot sem vagyunk képesek kisebb-nagyobb közösségeink előtt elmondani, megfogalmazni. Nemhogy még le is írni.

Olyan szomorú, amikor az újságírók csak hűvös, tárgyiasított, személytelen műmondatokat képesek összerakni, amikor a rádió- és tévébemondók felszínes klisékkel elnevetgélik vagy elhadarják mondandójukat – tisztelet a kivételnek. De az is szomorú tapasztalat, amikor a riportalany minden második mondata úgy kezdődik, hogy igazából… Ööö...

Érdemes szemügyre venni a szabadelvű világ gyökértelenné tevő, érzékenyítő abszurditásait is, amikor nem szabad nevén neveznünk a dolgokat, a személyeket, a valóságot. Olyannyira megszállta ez a felfogás a verbális teret, hogy szinte foglyai lettünk. Már nem mondhatjuk ki valamire azt, ami. Amikor nem beszélhetünk családról, férfiról, nőről, amikor a kismama helyett terhes embert kell mondani, s az iskolai bukás helyett késleltetett sikert, amikor valakinek a népcsoportját, származását nevén nevezed, akkor rasszista vagy. A történelemhamisításig fajuló nyelvi és szellemi „mítosztalanítás” már attól sem riad vissza, hogy átfesse a festményeket, átírja a klasszikus verseket, regényeket, zenei műveket, nehogy valakik érzékenységét sértsék.

Nemrég a flamand turisztikai hivatal nem is hagyta ezt szó nélkül, hiszen az NGO-k már Rubens Krisztus levétele a keresztről c. festményt is el akarták távolítani, mert az úgymond szexista és túl meztelen. Erre aztán a turisztikai hivatal munkatársai készítettek egy zseniális videót, amelyben a „közösségi média rendőrei” kizavarták a kiállító teremből a „meztelenség nézőket”. Ott tartunk, hogy feketekávé helyett tej nélküli kávét kérhetünk, és a Miatyánkot is Anyánkkal kell kicserélnünk, mert így elnyomó, paternalista szellemet tükröz…

Egész listát lehetne készíteni azokról a szavakról, kifejezésekről, amelyeket hovatovább nem használhatunk, vagy kicsavart logikával egész mást jelentenek, a mai elvárásoknak megfelelően. Ami eddig pozitívum volt, most elátkozott, megbélyegző. Ami eddig szégyen volt, arra most büszkék.

A teljesség igénye nélkül, íme néhány: hazafias: most náci. Ha szereted hazádat, kirekesztő vagy. A kozmopolita persze nem az…
szabadság: - e "vezérgondolatokat" szándékosan írjuk itt kisbetűkkel! - most törvény és Isten nélküli szabadosság. Nem függök senkitől és semmitől. S ha igen, azt párbeszéddel „lekommunikálom”. Érdekes, hogy levegőt venni senki sem kényszerít…
tolerancia: részesítsd előnyben a perverzitást, az aberrációt, a bűnt. S ha meg nem vagyok toleráns, rögtön hátrányba kerültem?
progresszív: törj össze mindent, ami eddig volt, hallgass az érzéseidre, ne törődj senkivel.
egyenlőség, egyenjogúság: nehogy már a szellemi mélység, a lelkiélet, a hitbeli tudás, a bölcsesség vigye előre a közjót, inkább a csőcselék, a tömeg, a média hergelte proli határozza meg mi a helyes, és mi a követendő.
jogállam: a jogokat mi szavazzuk meg, s a törvényeket a szerint változtatjuk, ahogy jólesik, mert a politika mindig felülírhatja a jogot és az erkölcsöt.
diszkrimináció: mint a  nyuszika és a sapkája. Ha a köztörvényes bűnözőt jogsérelem éri a zárkában, mert az ő levese hígabb, bíróért kiált, ha meg egy csoporthoz tartozó emberek együtt élhetnek és tanulhatnak, akkor az a baj, hogy ez szegregáció, vagyis elkülönülés…
erőszak: úgy kitágult, úgy elértéktelenedett a tartalma, hogy bárhol, bármire ráfogható úgyis, mint megbélyegzés, családon belül és kívül egyaránt. De érdekes, az ún. erőszakszervezetek (katonaság, katasztrófavédelem, rendőrség stb.) szolgálatáért tüstént sírni kezdünk, ha nincsenek ott azonnal, hogy segítsenek, amikor a saját fejünk után mentünk, és bajba kerültünk. Atyai pofon helyett pedig évekig pszichológushoz és „lelki tanácsadó tréningekre” járatjuk a gyereket, mert gyónást sem tanultunk, és egymástól sem kértünk bocsánatot.
elitizmus: ne parancsoljon nekünk a szűk elit, mi majd demokratikusan eldöntjük életvitelünket. Közben egyre magasabbak az elvárások a tanárokkal, papokkal, politikusokkal, különféle „szakemberekkel” szemben, és minden cégnél oldalakra rúg az etikai kódex.
projektek: nem az élet nagy ívében, nemzedékekben gondolkodunk, hanem projektekben és pályázati pénzekben. Rövid távú sikerek, azonnali haszon, minimális önrész és befektetés. Csak semmi áldozat, türelem, hiszen nekem ez kijár, hiszen néhány hónap és letelik a határidő. A tőke mozgat. Nem azért dolgozunk, hogy alkossunk valami maradandót, hanem pénzért pályázunk, aztán az a gond, hogy hamar el kell költeni. A különféle divatos témák – környezetvédelem, zöldek, stb. – arra jók, hogy még nagyobb pénzeket mozgassanak meg, még gazdagabbá téve keveseket, így a társadalmi, a szociális olló még inkább szétnyílik.

A pénzt, a bankokat, a tőzsdeindexet személyiségi jogokkal ruháztuk fel – és ez a nyelvezetünkből is kitűnik. Úgy beszélünk róla, mint valami érzékeny nagy istenről, aki megköveteli tőlünk, hogy figyeljük a kamatlábait, akit az infláció érzékenyen érint, akit egy kormánybukás megvisel, aki az olajválság után már ébredezik. A pénznek hangulata van, érzései, a betétesek helyzete őt sem hagyja közömbösen… De a liberális média szereti a szavakat úgy is használni, hogy azok az ellenkezőjét jelentsék, vagy legalábbis sugallják. Annyira betegesen, szolgalelkűen meg akar felelni a posztmodern politikai korrektségnek, hogy az embert a hányinger környékezi.

Ha valaki az államtól vásárol vagyont és privatizál, akkor: befektet. Akinek nem jutott, vagy nem ért oda idejében, annak a szemében ez szabad rablás. Ha az állam teszi ugyanezt: centralizál, monopóliumot akar.

Ugyanígy korrupció, ha lefizetsz vagy megvásárolsz valakit, hogy elintézzen neked egy ügyet, stb. De figyelmesség, ha csak bizonyos érték alatt teszed ezt. Ha kihasználod a kapcsolataidat, előremeneteled érdekében, akkor az már protekcionizmus.

Elkenés, félremagyarázás, a szavak kiüresítése, nyelvünk elárulása történik minden nap. Ugyanígy Istent nem hiszi, nem imádja: de imádja a fagyit, a tengerpartot, a piros Ferrarit, a másik ember kék szemét, a gügyögő gyermeket vagy éppen a pénzcsörgést a zsebében. A média tálalásában észrevétlenül felerősödnek az ellenszenvek és a rokonszenvek, legyen szó a bűnözésről, a csalásról, a hazugságról, csak „jól” kell tudni adagolni és megjeleníteni. Sokszor és folyamatosan.
Így mossák ki a fogyasztó agyát, hogy a legkisebb ellenállást is megtörjék benne.

Az egyház is éppen ezért szálka a szemükben, sőt mondhatjuk gerendának is.  Akár megrontás, akár pénzügyek, akár Ferenc pápa, akár a többi egyházfő legyen kiszemelve. Vagy azért, mert nem határolódik el valamitől, vagy azért mert kiáll valamiért. Holott már százszor nyilatkoztak a pápák a homoszexualitás és az abortusz ellen is. Meg ott a tíz parancs, ott a katekizmus.

Jellemző eset volt XVI. Benedek pápa idején,[1] amikor egy német fórumon történelmi tényeket említett, amelyek rossz fényt vetettek a muszlim világra. A sajtó azonnal felhördült, perrel fenyegetőzött. Pedig tudhatták volna, hogy a Szentatyának volt igaza.  Aztán eltelt fél év, s a tényt az arabok elismerték. Igaz, csak egyetemi szinten, de azt legmagasabb fokon (al-Azar, Kairó).

Ezért mondja a mi Urunk: Beszédetek legyen: Igen, Igen, Nem, Nem!

SEBESTYÉN PÉTER
 
[1] Bakos Zoltán: Szemben a társadalommal. Kárpátia Stúdió, Köröstárkány-Balatonfőkajár, 2020.


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!