MIT EVETT TAMÁSI? MI VOLT A KEDVENCE? MI AZ A CSIGARÉTES?
Szerző: Admin
MIT EVETT TAMÁSI? MI VOLT A KEDVENCE? MI AZ A CSIGARÉTES?
Csak türelem, minden asztalra kerül ma, vagyis terítékre. Amikor Székely Csillagok címmel könyvet írtam öt kiváló birkózóról, kiderült, hogy Tamási Áron és Ambrus Pál közeli barátok voltak, és gyakran jártak együtt egy budapesti vendéglőbe. Erre még visszatérek.

Önéletrajzi jellegű írásaiban is gyakran tűnnek fel a kulináris élmények. Kortársai közül is többen emlegetik a közös étkezéseket, az együttléteket. Többek között a jóval fiatalabb Karinthy Ferenc (1921-1992) is megörökítette a Tamási Áronnal való találkozásait, Tasnádi Gábor pedig gimnazistaként, földrajzilag közel lakó olvasójaként került kapcsolatba az íróval, akinek gyakran segített a bevásárlásban.

A nagy író,  amikor Székelyudvarhelyen járt gyakran megfordult dr. Bakk Elekék otthonában a Bethlen Gábor utcában, ahol  Sára asszony finom ordás palacsintával várta. Farkaslakán gyakran betért Birton István plébános úrhoz, akinek a testvére, Rózsika valóságos szakácsművész volt! Parázson sütötte az illatos-omlós kürtös kalácsot.

A lucskos káposzta is a kedvencei közé tartozott az írónak, de csak ahogy ő szerette, egyik barátjával még a készítési fortélyokat is megosztotta.

A Tamási Áron-féle lucskos káposzta receptje


Két fej negyedekbe vágott nyári káposztát felteszünk főni. A vízbe - éppen csak, hogy ellepje a káposztát - kevés kaprot és csombort teszünk, megsózzuk. Egy másik, nagyobb lábasba 80 deka marhadagadót és 20 deka kisebb darabokra vágott füstölt disznóhúst teszünk, és gyenge sózás után lassú tűzön puhára főzzük. Majd zsíron barnára pirított és megpaprikázott kevés rántást keverünk a húslébe. Azután ehhez hozzáöntjük levével együtt a káposztát, és az egészet jól összeforraljuk. Végül kissé megecetezzük, és tejföl hozzáadásával tálaljuk.

 

Tamási Áron (1897-1966)

Tamási Áron imádta a gyenge fuszulykahüvelytől zamatos  bablevest farkaslaki módra. Másik kedvence a  tárkonnyal ízesített csirketokány volt, de szívesen fogyasztotta a frankfurti rostélyost, vagy a rostonsült balatoni süllőt egészben, vajas krumplival és tartármártással.

Budapesten a  Borostyán  vendéglő erdélyi szobájában gyakran találkozott barátaival - Palló Imre operaénekes, Ambrus Pál birkózó, kiváló szentegyházasfalvi ügyvéd, János Áron Firtosváraljai származású ügyvéd -, mindhárman földijei, és ilyenkor persze a főfogás tárkonyos berbécstokány volt, puliszkával. Nem vetette meg a flekkeneket sem.

Az író és a pénteki vacsora


„Tamási Áront, akkor még Kolozsváron élt, meghívta a gyulafehérvári irodalmi társaság egy előadás tartására. Megérkezvén Gyulafehérvárra, még az előadás előtt fölhívta Márton Áront a püspöki palotában. - Halló, itt Márton Áron! - Itt Tamási Áron. Hát te mit csinálsz? Itt vagyok, és egy előadást tartok. Utána mit csinálsz ? - kérdi Márton Áron. Nincs különösebb dolgom -  feleli Tamási. - Akkor gyere hozzám vacsorára. - Köszönöm, ott leszek!... De alighogy letette a kagylót, az írónak eszébe jutott, hogy épp péntek van, és püspök barátja neki tejet és puliszkát ad majd vacsorára. Gyorsan betért egy vendéglőbe, és ott jól beflekkenezett, úgy indult a püspöki palotába. Megérkezvén oda, az inas már hozta is a terített asztalhoz a lábasban párolgó tejet és egy lapítón a meleg puliszkát. Asztalhoz érve előbb állva elmondták az asztali áldást, és utána leültek vacsorázni. A házigazda kínálni kezdte a vendéget, mire Áronunk, mármint az író, azt válaszolta, hogy köszöni, de ő már vacsorázott- Erre Márton Áron azt mondta, hogy én téged vacsorára hívtalak, miért vacsorázol más helyen ? Erre Tamási Áron becsületesen elmondta, hogy  a telefonálás után jött rá arra, hogy péntek van, és mert tudta, hogy itt tejet és puliszkát kap vacsorára, s mert ő azt nem szereti, hát ezért vacsorázott meg egy vendéglőben. Márton Áron gyanút fogva kérdi, hogy ugyan bizony mit vacsoráztál, mire Tamási Áron őszintén bevallotta, hogy berbécsflekkent evett. Márton Áron erre nem kis megütközéssel azt mondta, hogy Áron, Áron, hiszen ma péntek van, és te húst ettél? Mire Tamási nagy lelki nyugalommal azt válaszolta, hogy  azért van egy püspök barátom,hogy az helyettem leimádkozza. Mire Márton Áron csak annyit mondott: - Tudod, ha az Isten is székely volna!..."
 

1960 körül a Magyar Rádióban - Fotó: Szalay Zoltán/ Fortepan

Élete utolsó évtizedében Tamási Áron - városi, későn fekvő életmódjának megfelelően - meglehetősen későn reggelizett. Többnyire csak kávét ivott, amelyet a legutolsó éveiben, gyakran teázás előzött meg. Ebédre legtöbbször csak gyümölcsöt fogyasztott (az almát szerette a legjobban), kekszfélék kíséretében. A fő étkezése a vacsora volt; afféle estebéd, amikor a leves sem maradt el.

Újraolvastam a Szülőföldem című könyvét,mert úgy emlékszem volt abban valami csigarétes . És jól emlékeztem: Az  első este Ágnesék házában jön össze a szűkebb család. „Ágnes boldogan illan bé a másik szobába, hogy valami vacsorát készítsen. Anyám is sietve készül utána.... Ágnes olyan vacsora mellé ültet, ami nemcsak a legjobb, hanem ritka is így tavasszal s falun. Illatos tavalyi kolbász serceg a kék lábasban, mellette ecetes uborka, ami kemény és olyan zöld, mint a májusi fű. S a végére csigarétes sütemény: barnapiros és olyan egyforma mindegyik, mint a mesebeli éhes legény négy kereke. Tudom, hogy anyám volt ebben a mester, s oda is fordulok feléje, hogy szóljak erről valamit, ami neki is jólessék s nekem is. Mint a madarat azonban, mielőtt még szólhatott volna, úgy fogja el anyám a pillantásomat. Gyöngéden és óvatosan próbálgatja, hogy a háztól elszokott nagy férfiút gyermekévé szelídítse ismét. A kórházat emlegeti, melyben nyolc hetet töltöttem kilencéves koromban; s majd a kezdődő és nehezen haladó diákságot fűzi hozzá. Azokban az időkben is ilyen csigaréteseket sütött nekem, mert a világi élvezet tetejét abban láttam és ízleltem én. - Emlékszel-e? - kérdi. - De jól! - mondom. ...Mint valami szertartás előtt, a tarka asztalkendővel megtörölgetem a kezemet, s úgy nyúlok az üveg után, hogy töltsék. Áhítatból és örömből való most bennem az érzés. S mint nagy pillanatokban, amikor rejtelmes dolgok egyszerre tudatossá válnak, úgy tudom ebben a percben is, hogy az áhítatot nemzetségünk ősi vallásából veszem,a katolikusból. Mélyről és bőségesen,mintha óriási tojásnak vennék a sárgájából. De hozzá az örömet e fajtának még ősibb emléke keveri, a vérnek és idegeknek titkos járatain keresztül, valahonnét keleti pusztákról, melyeknek tüzei átsütnek ezer éven...Úgy emelem a poharamat, mint pihenő harcos a tulipánt.”
 

Tamási ​az utolsó békeévben Kolozsvárról hazalátogat szülőfalujába fölkeresni édesanyját, testvéreit, övéinek körét. Utazásának és otthoni élményeinek aprólékos, már-már szociografikus pontosságú, ugyanakkor anekdotikus hangolású leírásába beleszövi azt a sajátos – olykor mitikus elemekkel, máskor népmesei és balladai színekkel árnyalt – sajátos tónusú elbeszélő modort, amely valamennyi művének sajátja. Már útja első megállóján, Segesvárott a vonat érkezését váró időben éri egy megdöbbentő tapasztalat: a magyar szabadságharc gyászos emléke ellenére dicső székhelyén a húsz esztendei román fönnhatóság után titkolni valóvá lett a magyar nyelv. Ettől a tapasztalattól indítva, ám európai gondolkodóhoz méltó higgadtsággal arra is figyel, hogyan s miképp szorul háttérbe, minősített kisebbsége a magyarság a saját szülőföldjén. A szociográfiai és szépprózai eszközök egymásra épüléséből született vallomása látszólag szűkebb környezetéről szól , valójában azonban koncentrikus körök módján szélesül az ábrázolás a közvetlen tapasztalatok leírásán túl az író reflexióiban, gondolatfutamaiban, néha frappáns megjegyzéseiben. A Tamási család 1938-as jelenében a székelység sorsának jelképét adja, miközben a leírt jelenetek, helyzetek, a kedves vagy riasztó tapasztalatok mögött ott van az éber figyelem, amely azokat az erővonalakat kutatja, amely az erdélyi népek összetartozását, szükségszerű békés egymás mellett élését sejtetik egy boldogabbnak remélt jövőben.
 

Kicsit zavarban vagyok, mert én nem ismerem a csigarétest... Hívom Hunor fiamat, hadd világosítson fel, miféle sütemény, hogy én nem tudok róla. Már csináltam - nyugtatott meg -, s még készítek, ha időm lesz egy tepsivel, csak mi darázsfészeknek mondjuk odahaza.

Most kívánom, de amíg el készül, ide másolom a receptjét.
 
Csigarétes

A rendesen kinyújtott vékony rétestésztát hajtogassuk négy rétbe, s minden rétegét egy kicsit zsírozzuk meg. Az abroszon lévő összehajtott tésztának legszélére, félujjnyi szélesen, igen vékonyan, késsel kenjünk szilvaízt. A szilvaízes, szalagforma tésztát olyan keskenyen hajtsuk föl az üres tésztára, és vágjuk el késsel, hogy ujjnyi széles, szilvaízzel töltött tésztaszalagokat szabdalhassunk az egész nagy rétestésztából. Ha ezzel megvagyunk, a hosszú szilvaízzel töltött tésztaszalagokat vagdaljuk fel arasz hosszúságúra, és formáljunk belőlük S alakú szép kis csigaréteseket. Tegyünk egy lapos edénybe egy kanál zsírt, ha a zsír forró, tegyük tele az edényt csigarétesekkel. Ügyeljünk a sütésre, mert ez a finom száraz tészta igen gyorsan pirul; rakjuk lapos tálba, és tálaljuk cukor nélkül; akinek kell, az maga hintsen reá cukrot. Jó étvágyat!

BALÁZS ÁRPÁD


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!