Beszéltem a Székely-támadtról eleget, de nem irtani le, milyen. Alakja majdnem szabályos négyszög, ide nem értve a kiszögellő bástyákat. Védfala kettős volt, ma ugyan egy sincs meg belőle, templomának csak a négy fala áll még. Nyugati bástyája mellett van egyetlen bejárása, két bástyától őrizve. 

A bástyatornyok még megvannak s ha a szemlélő veszi magának a fáradságot, hogy meg- mássza őket, elszakadt cipőjéért kárpótolni fogja  a szép kilátás.

Északra Szombatfalva, a hajdani „Szombat földe“ helyén. Cserepes födelű házaival, dús kertjeivel s kopár hegyeivel kellemes benyomást tesz. Háttérben az Ugron kastély s az Orbán Balázs báró fürdője, a „Szejke“. 

Mégis, furcsa dolog az az idő. Mennyi változást, idéz elő. „Szombatfölde“ helyén ma Szombatfalva áll s Szombat unokái, az Ugronok nem rabonbánok már, hanem csak földesurak. 

Nyugaton Budvár borongó fejével, lábainál a Küküllő kígyózó szalagja, hátán a fa szállitó tutajokkal, keletre Bethlen és Kadicsfalva Kadocsa vár romjaival. Elvinnélek én oda is téged, de hát ott nem látni semmit, csupán a regék érdekesek. Azokat pedig majd elmondom otthon „pipaszó“ mellett, a kandalló tüze előtt..
 

Déli láthatárunkat a Szarkakő és Szászok tábora hegyek zárják el. Ez utóbbiról az a monda van, hogy egy szászokból álló labanc-tábort úgy kergettek el a kurucok, hogy e hegy alatt hol színére, hol visszájára fordított köpennyel  vonultak el. A szászok mindannyit külön csapatnak nézték és elszaladtak. A székelyek pedig „fecerunt magnum áldomás“, elnevezvén a hegyet „Szászok táborának“ . De még egyébről is nevezetes e hegy. Itt akasztatott volt föl Báthory István 34 székely főurat, kikről Gyulai egy balladájában oly szépen emlékszik meg. 

"Siralmas évek, bús emlékezet"

Ezen a hegyen tartá föl három iparos legény egy nagy oláh tábort. A névtelen hősök nevét elfeledték följegyezni, de a nép dalol róluk s neveiket én is tudom, hanem nem írom ide, engedem pihenni jeltelen sirukban a többi névtelen hőssel együtt és nem zavarom nyugalmukat.

„Más időket élünk, 

Más a nagyság útja, 

Pilienliet a fegyver“ - Hagyjuk hát mi is őket, inkább folytassuk utunkat Firtos felé.

Lemenőben volt a nap már, midőn elhagytam Udvarhelyt s elindulék egymagamra a parajdi útvonalon.  Fél óra alatt elértem a Szejkét. Más fürdőkön ilyenkor hazánkban vége a saisonnak, a Szejkén ma sincs. Ellátogatnak oda ma is, azért, hogy meggyógyuljanak-e, nem tudom, vagy hogy hallgassák Orbán Balázst. 

Na de nem fürdői, hanem úti levelet írok - menjünk tovább. 

Az ut erdős hegyek alján kanyarog tovább. A sárguló lombok hullanak, de az erdő mégse az őszi széltől, hanem a vadászok víg zajától hangzik. Az esti szellő arcomba vágja a port. Erről az jut eszembe: messze még Parajd, siessünk."

Közzéteszi: Balázs Árpád