ORBÁN JÓZSEF EMLÉKÉRE – HATVAN ÉVE ADTÁK ÁT A SZÉKELYUDVARHELYI MŰVELŐDÉSI HÁZAT
Szerző: Admin
ORBÁN JÓZSEF EMLÉKÉRE – HATVAN ÉVE ADTÁK ÁT A SZÉKELYUDVARHELYI MŰVELŐDÉSI HÁZAT
Hatvan éves azt épület. Korát aligha mutatja. Nehéz lenne elmagyarázni a mai fiataloknak, hogy a székelyudvarhelyi kultúra meghatározó intézményét, az ötvenes években nagyrészt önkéntes, ha úgy tetszik akkori szóhasználattal, közmunkával építették.

Apáink és anyáink, minden nap ott lapátoltak, talicskáztak, téglát hordtak és így nőtt ki a semmiből a régi görög templomokat idéző pompás épület a Nagyküküllő közvetlen szomszédságában, mely évtizedek óta a környék kultúrális és művészeti központja.

Az a fontos, hogy áll és működik. Ha a nagyteremben járok, mindig felnézek a mennyezetre, van ott egy bűvös évszám, 1957, de igazából az avatóünnepség 1959 május 2-án volt.

A hálátlan utókor azonban gondoskodott arról, hogy szűszavúan tájékoztassa a felnövekvő generációkat arról, hogy ki volt ennek a szép épületnek a díszítőszobrásza.

Orbán József a múlt század húszas-harmincas éveiben a román királyi udvar szobrásza volt, de ott hagyta keze nyomát sok romániai középületen is. Többek között a székelyudvarhelyi művelődési ház is őrzi tulipános díszítő munkáit, amely nagyban meghatározza az épület szépségét és hangulatát. Orbán József 1895-en született Bágyban, majd édesanyjával Jásfalvára került, ahol nevelőapja György Lőrinc lett, aki tisztességesen viselte gondját. Már kisgyerekkorában nagyon szeretett agyagból különböző figurákat formálni. A szomszéd Jakab Albert ezt meglátta, és rögtön Hargita Nándor a Kő- és Agyagipari Szakiskola igazgatója figyelmébe ajánlotta, aki azonnal felvette az iskolába. Mindvégig ösztöndíjas tanuló volt. A Kő- és Agyagipari Szakiskola elvégzése után (1912) minden vágya az volt, hogy szobrász legyen belőle, és Budapesten folytassa tanulmányait.

Munkatársunk, Balázs Árpád most a művész alakjának felidézésével fontos helytörténeti vonatkozású dokumentumokat tesz közzé.


"Régi vágyunk teljesül - írja a Dolgozó Nő 1957 májusában -, helyi és állami forrásból épül a rajoni művelődési Ház Székelyudvarhelyen" (fent). Az alsó képeken már kész (1959) és mai állapotában látható (2019)   




ORBÁN JÓZSEF, A KIRÁLYI SZOBRÁSZ

Gyerekkoromban, ha beültem a Művelődési Ház nagytermébe, elsőnek a színpad feletti figurákat csodáltam meg, nem tudom miért, de érdekesnek találtam. Csak később egy botrányosra sikeredett esemény kapcsán tudtam meg az alkotó nevét dr. Bakk Sára asszony jóvoltából - már felnőttként, a nyolcvanas években -, aki nem volt rajta a felszólalók listáján, de azért felállt, és méltatni kezdte a színpad fölötti alkotás készítőit. Ekkor jegyeztem meg magamnak, nagyon és azóta sem feledtem el.

Ott értettem meg, hogy Razvan vagy Rezan elvtárs, miért vicsorgatta a fogát és vörösödött ki, amikor Sára asszony felkéretlenül beszélni kezdett. Mondták neki, hogy üljön le, de nem vette figyelembe. A kicsi kontyos asszonyságot nem olyan fából faragták. Szóval, a mi kultúrházunk attól olyan hangulatosan szép és emlékezetes belülről, mert domborművét és a termek mennyezetének tulipános díszítőcsipkés fonalát Haáz Rezső tanár úr tervezte és Orbán József épületszobrász vitelezte ki. Így került fel a székely népművészet formavilága a város egyik meghatározó intézményére.

A múzeumalapító neve közismert, de a szobrászról nem igen beszéltek, mert valamikor régen Jóska bácsi a román királyi udvar szobrásza volt, de ott hagyta keze nyomát sok romániai középületen is. Hiába állt be a pártba, valahogy nem volt a kommunisták kedvence.

GYERMEKKOR ÉS ISKOLA

Orbán József 1895 december 21-én született Bágyban, egy darabig a nagyszülők nevelték, hat éves volt, amikor édesanyjával Jásfalvára költözik, ahol nevelőapja György Lőrinc lett, aki tisztességesen viselte gondját a fogadott fiának.


Ifjúkori portré (1910 k.)

Tehetsége korán kitűnt, hisz már kisgyerekkorában nagyon szeretett agyagból különböző figurákat formálni. Azt mesélték kvoortársai, hogy az agyag nagyon formálódott az újai között. Először állatfigurákkal próbálkozott, jól sikerültek, sok dicséretet kapott érte. A szomszéd Jakab Albert, aki iskolaszolga volt egy udvarhelyi szakiskolában, amikor meglátta rögtön Hargita Nándor a Kő- és Agyagipari Iskola igazgatója figyelmébe ajánlotta a tehetséges gyermeket. Fel is vették, és mindvégig ösztöndíjas tanuló, aki meghálálta tanárai bizalmát.


Az olasz fronton (1917)

Az ifjú József igen nagy tisztelője volt Hargita Nándor tanár úrnak, aki a díszítőszobrászatnak volt kiváló mestere, ezért örömmel vette, amikor kötelező mintákat végeztetett vele. Tehetségével ki is tűnt a többiek közül, szívesen szállt versenybe a felsőbb osztályokban tanuló nagyobb diákokkal.

SZOBRÁSZ ÉS GAZDÁLKODÓ

A Kő- és Agyagipari Szakiskola elvégzése után (1912) minden vágya az volt, hogy szobrász legyen belőle, és Budapesten folytassa tanulmányait. Szüleinek sajnos erre nem volt lehetősége, nem tudják tovább taníttatni, így maga próbált pénzt keresni a boldoguláshoz. Mivel tagja volt a helyi ipartestületnek, az akkori szabályok szerint, engedélyt kér, hogy külföldre utazhasson. Magyar útlevéllel a zsebében először Brailára megy, de nemsokára Bukarestben köt ki, mivel meghallotta, hogy a román királyi udvarban mintázó szobrászokat keresnek. Itt Wilhelm Dietz keze alatt dolgozott több külföldi szobrásszal együtt. Bukarestben marasztalják ekkor, és lebeszélik, hogy beiratkozzon a Budapesti Iparművészeti egyetemre. Keresetéből szüleit is támogatja.

Feleségével és anyai nagyapjával (1929 k.)

Az első világháború őt is hazasodorja a Kárpát-medencébe, előbb Budapesten próbál szerencsét, nem sok sikerrel, később, de rövid ideig a MÁV-nál lett alkalmazott. Besorozzák katonának 1915 nyarán, ám hamarosan fogságba esik Doberdónál és Olaszországba folytathatja a kőfaragást, mint hadifogoly. Öt év után tér haza, de már nem érvényes a magyar útlevél, itthon újra akaratlabul is a román világba csöppen.

1921-ben megint Bukarestet választja, ahol örömmel alkalmazzák mintázónak az ismerős székely fiatalembert. Akkoriban kész építőtelep volt a román főváros, míg idehaza nem volt kézhez való munka. Magával viszi feleségét is.


Családi kirányduláson (1930 k.)

A székelyföldi mesteremberek közül szép számban a Dambovica partján találtak munkalehetőséget. 1928 nyarán újból hazatér szülőföldjére, ahol saját kontójára Kányádban iskolát és Székelyszentlászlón templomot épít, mivel azokat az előző vállalkozó nem tudta azt befejezni. Banki adóssággal építi mindkettőt saját tervei szerint. Kányádnak elkészíti az első világháborúban elesettek emlékművét, szintén a saját költségén. Kénytelen újra visszamenni Bukarestbe, hogy a 200 ezer lejes banki kölcsönét törleszteni tudja. Szerencséje volt, mert Cotroceniben egy ezredes őt kéri fel villájának díszítésére, ebből fedezni tudja az itthoni adósságot. 1931-ben meghívást kap a királyi palota dekorálására, a Prager cég alkalmazottjaként.


Készül a királyi címer (1935 k.)

KICSI MAGYAR VILÁG ÉS KULÁKSÁG

A bécsi döntést követően hazajön, birtokot vásárol, házat épít, és gazdálkodni kezd. Hívják Budapestre, Berlinbe, de ő marad Kányádban. Újra változnak a határok, újra román kézre kerül Erdély. Belép a román kommunista pártba, gazdasági elöljáró lesz, ennek ellenére felkerül a kuláklistára és kiveszi részét a meghurcoltatásokból. Maradhatna bármelyik nagyvárosban, de inkább vállalja az ingázást. Ott van a bukaresti Román Opera épületének díszítésénél is (1952), ahol harminc ember dolgozik a keze alatt, bár előterjesztik, de kitüntetést nem kaphat, mert szerepelt a kuláklistán. 1953-ban már a Scanteia Ház dekorálásával bízzák meg, majd az országos pártmúzeum díszítését vezeti. Közben dolgozik a brassói Hadsereg Háza szépítésénél, Buzauban a Brancoveanu palota restaurálásánál.
 
AZ ISKOLVÁROS FELKÉRÉSE

Amire a legbüszkébb, hogy 1957-ben a székelyudvarhelyi Művelődési Ház díszítésével bízzák meg, hatvankét évesen nagyszerűen oldja meg a nagyteremben, a színpad fölött a székely fonó megmintázását, ahol Haáz F. Rezső rajztanár volt segítségére. Így kerülnek a színpad feletti részre a székely táncosok, mesemondók, regősök, székely fonók, a vidék hagyományainak megfelelően.

 

Székelyudvarhelyen (1957)

1958-59-ben a Brassói Athené színházat dekorálja, közben befejezi Viktóriavárosban és a Dicsőszentmártonban az ottani munkásétkezdék díszítését. Majd következett Nagydisznódon és Csíkszeredában a Művelődési Ház szépítése.1974-ben a szinajai Peles kastély restaurálásakor ő vezeti a díszítési munkálatokat.

 

BOLDOGAN DÍSZÍT


Kilencvenévesen is dolgozik, ott áll az építőállványon és alkot, egymást érik a felkérések. Székelyderzs, Kányád, Bágy kultúrházán is ott hagyta keze nyomát.

Feleségével (Kelemen Vilma) hatvan négy évet él boldog házasságban. Bukarestben a Cismigiu temetőben piheni örök álmát három gyermekük, kik mindjárt szülés után elhaláloztak. Közös sírkövüket három angyal őrzi, de kányádi lakásukon is ott van a három angyal emléküket őrizve.

 

Sírfeliratát egy rövid versben így fogalmazta meg 1982 márciusában:

Jére Pista, vésd a köbe, hogy közel 90 évet éltem.
Dolgoztam én életembe, sokszor éjt-nappá téve.
Tizenkét éves koromban, kis falumból elindultam,
Hogy mesterséget tanuljak, szobrász lettem.
Palotákat díszítettem, közben szántottam, vetettem,
Búzát és mást termesztettem.
Hat országfőnek dolgoztam, közben katona is voltam,
Kélt világháborút átvészeltem, a Doberdót megfeküdtem,
Olasz honban kikötöttem.
Öt év múltán, félvilágot megkerülve, kis falumba hazatértem,
Hol iskolát építettem, közben árvákat neveltem,
Bajtársimnak, kik csatában elvéreztek,
Emléküket márványköbe rögzítettem.
Ez volna mit tettem - dióhéjba összeszedve.

 

Ahogy teltek az évek ő is készült ki Vilma néni mellé megpihenni,ki a temetőbe, aki éltében hűséges oldalbordája volt, akivel jóban rosszban együtt voltak. Azt vallotta: egymás mellett kitartani a legfontosabb családi kötelesség. A kányádi református temetőben helyezték örök nyugalomra. 

Balázs Árpád



FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!